A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az első hazai karitatív szervezet, amely az afrikai kontinensen színre lépve az azonnali beavatkozást igénylő krízishelyzetekben nyújtott támogatáson túl hosszabb távra tekintve, szakmai alapokon nyugvó fejlesztési segélyezési programokat indított útjára. Az egészségügyi vészhelyzetek elhárítását és életminőség javítását célzó projektek a helyben maradást és a térség gazdasági fellendülését szolgálják. Ezekben a törekvésekben a Külügyminisztérium Hungary Helps ügynöksége – melynek dedikált missziója ezzel egybecsengően a humanitárius válságok kiváltó okainak feltárása és a Globális Délen a szülőföldön maradás lehetőségének megteremtése – jelentős támogatást nyújtott a Szeretetszolgálat Afrikában folytatott fejlesztési programjaiban.
Azbej Tristan államtitkár – magyar politikai felsővezetőként először – ennek fényében látogatott el a Szeretetszolgálat kenyai projekthelyszíneire. A magyar delegáció a közel félmillió lakosú legnagyobb afrikai nyomortelepen, Kiberában a Mashimoni általános iskolában és a Jollyland (Joyland) elnevezésű szanitációs központban a Szeretetszolgálat által kezdeményezett és helyi partnerek bevonásával végrehajtott beruházásokat és fejlesztéseket nézte végig.

A látogatás során a magyar szakemberek bejárták az iskola megújult infrastruktúráját, találkoztak a tanárokkal, diákokkal, valamint a projektet lebonyolító helyi partnerekkel. Meggyőződhettek róla a helyszínen: a közös erőfeszítéseknek köszönhetően már kézzelfogható eredmények születtek a vízellátás, higiénia és oktatás terén – annak érdekében, hogy az itt élők valódi esélyt kapjanak egy méltóbb életre.
A fejlesztés nemcsak az iskolai környezetet javította számottevően, hanem hozzájárult Kibera lakóinak egészségi és szociális viszonyainak átfogó javulásához is. A projekt keretében egy kutat fúrtak, valamint kialakították az iskola teljes vízhálózatát, amely biztosítja a megfelelő vízellátást a mindennapi működéshez. Emellett egy új vizeskioszk is létesült, amely lehetőséget teremt az iskola számára bevétel szerzésére, enyhítve ezzel az anyagi nehézségeket.
A közeli Jollyland szanitációs központ vízellátását is sikerült stabilizálni a kút vizének odavezetésével, így annak működése is fenntarthatóvá vált. A tanulók és az iskola dolgozóinak higiéniai körülményeit tovább javította a mosdók és illemhelyek felújítása és bővítése, valamint egy új iskolakerítés építése, amely biztonságosabbá tette az intézmény területét.
A diákok higiénés szemléletformálását célzott képzések és higiéniai csomagok is segítették, amelyek hosszú távon hozzájárulnak az egészségesebb környezet kialakításához. A projekt fenntarthatóságát az iskolai vízértékesítés biztosítja, amely tartós bevételi forrást jelent az intézménynek, elősegítve annak működési stabilitását.

A Mashimoni iskola fejlesztése a helyi közösség számára reményt jelent: a gyermekek immár higiénikus környezetben tanulhatnak, és valódi esélyt kapnak arra, hogy kitörjenek a nyomornegyedből.
A Máltai Szeretetszolgálat ugyanakkor már a jelenben is célul tűzte ki, hogy segítse azokat, akik a városi szegregátumok helyett vidéken szeretnének boldogulni, és készek új életet kezdeni családjukkal a fővárostól távol.
A humanitárius szervezet 2021-ben folytatott terepi kutatása nyomán kiderült, hogy bár a vidéken tapasztalható munkalehetőség hiányában az emberek tömegesen költöznek be a nagyvárosi nyomornegyedbe, de életútjuk szempontjából ez csak egy átmeneti állomás, idős korukban – vagy, amikor sikerül elég pénzt gyűjteniük – szeretnének visszatérni származási helyükre.
A Hungary Helps által támogatott repatriációs program keretében 2022-ben ötven család kapott lehetőséget arra, hogy Kibera nyomornegyedéből a Viktória-tó körzetébe – otthon maradt rokonaikhoz – visszaköltözzenek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és helyi partnerszervezete, a Natural Capital Trust megélhetésüket segítendő továbbképzéssel, üzleti terv létrehozásával és az induló vállalkozás anyagi támogatásával egy éven keresztül mentorálta őket.

A nagyvárosi, kiberai helyzettel történő szembesülés után Azbej Tristan államtitkár Kisumuba is elutazott, hogy a repatriációs program résztvevőivel a helyszínen találkozva személyesen hallgassa meg a nyomornegyeddel szemben a vidéki letelepedést választók tapasztalatait.
Az államtitkár hat családdal találkozott, akik a hazatelepülési program kedvezményezettjeiként jelentős pozitív változásokról számoltak be.
Az egyedülálló anyaként élő Emily például Kisumuban munkát talált, és most három lányát képes taníttatni, amire Kiberában nem lett volna esélye. Abinery (aki mezőgazdasági boltot, majd használt ruha kereskedést indított) feleségét is hozzásegítette egy vállalkozáshoz és a gyermeke egyetemi tandíját is ki tudja fizetni. A villanyszerelési szaküzletet működtető Seraphina pedig önerőből haza tudta költöztetni apósát vidéki otthonukba, akinek a nyereséges vállalkozásnak köszönhetően megélhetése is biztosított.
A kezdeményezés fontos hozadéka volt, hogy területi alapon önsegítő csoportok szerveződtek. A tagok kölcsönösen látogatják, tanácsokkal látják el egymást, valamint a csoportok közös megtakarítások indításához is lehetőséget teremtenek. Így a program kifutásával sem maradnak magukra a hazaköltözöttek, hanem egy támogató közösség tagjaivá válhatnak, amely a nehéz időszakokban is mellettük áll.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által megvalósított, Hungary Helps támogatta programok így közvetlenül közel háromezer, közvetetten pedig a programok gazdaságélénkítő és életkörülményeket javító hatása következtében háromszázezer ember boldogulását, szülőföldjükön maradását segíti.