HÁTTÉR
A szórványban élő magyarok támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásától kezdődően kiemelt feladatának tekinti, így a Kárpát-medencében folytatott, úgynevezett szomszédsági programjainak fontos helyszíne az ukrajnai Kárpátalja. A szervezet megalakulása óta kiemelt figyelemmel kíséri a Kárpátalján élő, mintegy 140 ezer fős magyarság helyzetét és készen áll, hogy szükség esetén segíthessen. A humanitárius segélynyújtási programok mellett azonban folyamatosan együttműködünk a helyi partnerszervezeteinkkel fejlesztő, kapacitásaikat erősítő kezdeményezésekkel, elsősorban az egészségügy, lakhatás, élelmezés és oktatás terén.
MIÉRT ITT SEGÍTÜNK?
A kárpátaljai magyarság megsegítése érdekében végzett munkánk egyik mérföldköve az 1998. november 4–5-én, szinte Kárpátalja egész területén végigzúduló árvíz volt, amely során végzett segélyprogramban több ezer családot segítettek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, munkatársai. Ez mély sorsközösséget teremtett ottani magyar testvéreinkkel, mely közösség érzet máig meghatározza munkánkat. Nincs olyan hónap, hogy ne lépnénk valamilyen kezdeményezéssel kapcsolatba egymással és nincs év, hogy ne segítené a Máltai Szeretetszolgálat a kárpátaljai magyarokat kisebb-nagyobb módon.
A vészhelyzetkezelési, katasztrófavédelmi, illetve humanitárius segélymunka máig töretlen, helyi egyházi és civil partneri kapcsolatokon keresztül évről évre megújuló aktivitással segíti a Szeretetszolgálat a területen élő magyarok életét.