ESEMÉNYEK

Mérföldkövek

A 960 éves Szuverén Máltai Lovagrend a nyugati világ első, tisztán karitatív tevékenységet végző alakulata. Magyarországi ága, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig hazánk legnagyobb múltú nemzetközi segélyezéssel foglalkozó szervezete, amely beleszületett a nemzetközi krízisekbe: 1989-es megalakulásakor a keletnémet menekültek, a romániai forradalom majd a délvidéki háború jelentett azonnali kihívást a Málta alapítónak. Később, folytatva e hagyományt (mondhatni szervezeti karizmát), első magyar szervezetként jelent meg önálló programokkal Ázsiában és a Közel-Keleten. Ma 15 országban van jelen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat humanitárius vagy fejlesztési segélyezési programmal, Dél-Amerikától, Délkelet-Ázsiáig.

A következőkben a magyar Máltaiak nemzetközi munkáinak legfontosabb eredményeit, munkánk mérföldköveit tekintjük át.

  • 1048

    A jeruzsálemi első ispotály

    Boldog Gellért társaival, Keresztelő Szent János tiszteletére, létrehozta Jeruzsálemben az első olyan kórházat, amelyet az általa irányított, János-lovagoknak nevezett szerzetesrend működtetett. A később Szuverén Máltai Lovagrend néven ismertté vált szervezet a keresztény világ első karitatív szervezete.

    Részletek

  • 1834

    A Szuverén Máltai Lovagrend új otthonra talál Rómában

    A Szuverén Máltai Lovagrend, több száz év menekülést követően, új otthonra talált Rómában. Központja máig itt található, a Spanyol-lépcső szomszédságában. A világszervezet több mint 100 országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatot, megfigyelőstátusza van az ENSZ és az EU mellett. Közel 120 országban működik és szolgálja a rászorulókat helyi segélyszervezeteken keresztül.

    Részletek

    1834

  • 1987

    Kozma Imre atya és Csilla von Boeselager találkozása

    Kozma Imre atya és a magyar származású Csilla von Boeselager összefogtak a magyar rászorulók támogatása érdekében. Németországból megkezdődött a tárgyi adományok Magyarországra juttatása.

    Részletek

  • 1989

    A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulása

    A magyarországi rendszerváltást követően nem sokkal, amint a jogi lehetőségek ezt lehetővé tették, 10-es számmal létrejött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ettől kezdve formálisan is segíti a Szeretetszolgálat a honi rászorulókat.

    Részletek

    1989

  • 1989

    Keletnémet menekültek befogadása

    1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a budapesti zugligeti templom kertjében megnyitotta az első keletnémet menekültek befogadására létrehozott tábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakcióját indította el, melynek során három hónapon át 48 600 emberről gondoskodott.

    Részletek

  • 1989

    A romániai forradalom kitörése és a menekültek megsegítése

    A Románia legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségét alkotó magyarság megsegítése már rögtön szervezetünk megalakulása után szükségessé vált, a Ceaușescu elnyomó diktatúráját megdöntő, 1989-ben kitört romániai forradalom alatt. Ám munkánk nem fejeződött be a romániai rendszerváltással, az erdélyi magyarok támogatása napjainkban is a Szeretetszolgálat fontos feladatát képezi.

    Részletek

    1989

  • 1991

    Nyári tábor a liechtensteini nagyhercegnő rezidenciáján

    Maria von Liechtenstein nagyhercegnő, megismerve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét, árva magyar gyermekeket invitált otthonába, nyaralni. E nyári tábori kezdeményezés 28 éve tart.

    Részletek

  • 1991

    A délszláv háború kitörése és a menekültek megsegítése, befogadása

    A délszláv háborúban az elsők között segítette a kárvallottakat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Több ezer menekültet szállított kórházakba, juttatott el tárgyi segítséget. Vukovár ostromakor Kozma Imre atya személyesen működött közre a város polgári lakosságának evakuálásban.

    Részletek

    1991

  • 1993

    ICE (Initative Christen für Europa) ifjúsági csereprogram indulása

    Ifjúsági csereprogramunk máig népszerű: az európai és hazai önkéntes-bumm megjelenése előtt kezdődött a Szeretetszolgálat fiatal önkénteseket európai szervezetekbe közvetítő programja.

    Részletek

  • 2002

    A Szuverén Máltai Lovagrend nemzetközi mozgássérült tábora először Magyarországon

    A Szuverén Máltai Lovagrend felkérésére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat először szervezett nyári tábort Zánkán magyar és döntően külföldi mozgássérült fiataloknak. A táborba közel 600-an érkeztek a világ különböző részeiről.

    2002

  • 2004

    Magyarország európai uniós csatlakozása

    Magyarország EU-s csatlakozásához alakítva a területi szervezetek rendszere helyett létrejöttek a regionális egységek, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is bekapcsolódott a mára széles körben ismertté vált EU-s pályázatok rendszerébe.

    Részletek

  • 2004

    Óvoda építése Srí Lankán

    Az indiai-óceáni cunami után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elsők között kapcsolódott be az újjáépítési munkálatokba. Srí Lankán árvaházat építettek, majd ugyanitt 2010-ben, ennek folytatásaként, megnyitotta kapuit a Vuk Óvoda is a szigeten.

    Részletek

    2004

  • 2005

    Missziós orvoscsoport Pakisztánban

    Egy évvel később a kashmiri földrengés jelentett újabb kihívást: a Szeretetszolgálat missziós orvoscsoportot küldött Pakisztánba, majd a szakszolgálatot követően segélyek kiosztásában is közreműködtek a magyar Máltaiak.

    Részletek

  • 2005

    Nyikó menti árvíz Erdélyben

    Máig az árvíz előtti és árvíz utáni időszakra tagolják az időt Udvarhelyszék hat községének tizenöt településén és Székelyudvarhely egy részén 2005. augusztus 23-a óta, amikor az utóbbi száz esztendő legsúlyosabb áradása pusztított a vidéken, tizenhat emberéletet követelve és súlyos károkat okozva. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elsők között érkezett a helyszínre és segítette a védekezést, majd az újrakezdést.

    Részletek

    2005

  • 2006

    Orvosi szakszolgálat Indonéziában

    A Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosi missziót indított az Indonéziában történt vulkánkitörés után, melynek során 2000 sebesültet láttak el kis, elzárt falvakban, ahová a központi segítség másként nem juthatott volna el.

    Részletek

  • 2006

    Segítség Libanonban a háború után

    Az izraeli–libanoni háború talán csak egy hónapig tartott, mégis súlyos humanitárius válságot hagyott maga mögött. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai aleppói, damaszkuszi és észak-libanoni kitérőkkel több millió forintnyi gyógyszert és kötszert szereztek be, majd szállították el a megszállt területeken keresztül a háború libanoni kárvallottjainak.

    Részletek

    2006

  • 2008

    Földrengés után segítség Kínában

    A kínai Csengduban történt földrengést követően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai segélyszállítmányok kiosztásában működtek közre a helyi hatóságokkal. Több család közvetlen kimentésében és Budapestre szállításában vállaltak szerepet, amely családokkal máig jó a kapcsolat.

    Részletek

  • 2009

    Gyógyszersegély Vietnámban

    A hirtelen történt esőzések következtében súlyos árvízi helyzet alakult ki az országban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyógyszersegélyt vitt a Da Nang kórháznak, és segítette a megnövekedett terhekkel küzdő intézmény munkáját.

    Részletek

    2009

  • 2010

    Államközi 2010. évi CXL. törvény

    Törvény erejű államközi megállapodást kötött a Szuverén Máltai Lovagrend a magyar állammal. A társadalmi szolidaritás konkrét megnyilvánulásait érzékelő hazai adminisztráció egyre növekvő bizalommal fordult a Szeretetszolgálat felé, így a külügyi és egyéb kormányzati szervek olyan nemzetközi humanitárius krízisek kezelését bízták rá, melyeket a helyi szervek nem, vagy csak részben tudtak megoldani.

    Részletek

  • 2010

    Vészhelyzetkezelési segítség Kárpátalján

    A szórványban élő magyarok támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásától kezdődően kiemelt feladatának tekinti, így a Kárpát-medencében folytatott, úgynevezett szomszédsági programjainak fontos helyszíne az ukrajnai Kárpátalja. A szervezet megalakulása óta mély figyelemmel kíséri a Kárpátalján élő, mintegy 140 ezer fős magyarság helyzetét, hogy szükség esetén segíthessen.

    Részletek

    2010

  • 2012

    A Szuverén Máltai Lovagrend nemzetközi mozgássérült tábora

    Ismét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot bízta meg a Szuverén Máltai Lovagrend, hogy szervezze meg a hagyományos, mozgássérült fiataloknak szóló nyári táborát. Ez alkalommal közel 400 fiatal érkezett szerte a világból az egyhetes balatoni táborba.

    Részletek

  • 2012

    Líbiai orvosok továbbképzése Tripoliban

    A líbiai harcok következtében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérték a tripoli kórház orvosainak és ápolóinak továbbképzésére. A Szeretetszolgálat munkatársai így Líbiába utaztak, hogy tudásukkal segítsék az egészségügyi szakembereket.

    Részletek

    2012

  • 2012

    Szíriai önkéntes orvosok képzése

    A líbiai képzési programot hamarosan egy szíriai követte: az észak-afrikai missziót megjárt szakemberek ez alkalommal Szíriába utaztak és segítették az aleppói kórházak szakembereit, valamint vittek orvosi, kórházi eszközöket.

    Részletek

  • 2012

    Nairobi, Kenya, az első afrikai program

    A 2010–2011-es év jelentős volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi segélymunkájában: megkezdődött egy szubszaharai afrikai program előkészítése, a magyarországi szegregátumokban sikerrel alkalmazott Jelenlét program afrikai közegbe való implementálása. E munka eredményeképpen 2012-ben átadták a kenyai Kibera nyomortelepén létesített vízügyi és higiénés központot.

    Részletek

    2012

  • 2012

    Újraélesztő tanfolyamok Kárpátalján

    A kárpátaljai aktivitások folytatódtak: újraélesztő tanfolyamokat szervezett a magyar segélyszervezet Lembergben és Beregszászon, majd 2013-ban Nagydobrony, Mezővári, Lemberg városokban. Később a rahói gyermekotthont újították fel a magyar Máltaiak, és a beregszászi általános iskola tornatermét alakították ki. Az egészségügyi program 2016-ban Csenivciben, Ivano-Frankovszkban és Ungváron folytatódott.

    Részletek

  • 2013

    Kenya, Mombasa: a világon elsőként vezetjük be az ivóvizet a város egyik legnagyobb telepére

    A kiberai program folytatásaként 2013-ben a kenyai Mombasa városának legnagyobb nyomortelepén a világon elsőként vezettük be az ivóvizet. A Szeretetszolgálat kelet-afrikai jelenléte ezzel megerősödött, amely lendület napjainkig tart.

    Részletek

    2013

  • 2013

    Vészhelyzetkezelési és katasztrófavédelmi képesség fejlesztése

    Először az úgynevezett EVRECA projekt keretében segítették a Szeretetszolgálat szakemberei a karib-szigeti katasztrófavédelmi szolgálat önkénteseit, majd 2015-ben a Flood Aid és BE-DRIN elnevezésű oktató programmal fejlesztették a digitális vészhelyzetkezelési képességet Albániában. 2019-ben pedig a V-IOLA projekt keretében Szerbiában és Montenegróban.

    Részletek

  • 2013

    Róma, a Szuverén Máltai Lovagrend 900 éves jubileumi ünnepsége. Kozma Imre atya találkozása XVI. Benedek pápával

    Fennállásának 900 éves jubileumi évfordulóját ünnepelte a Szuverén Máltai Lovagrend Rómában. A nemzetközi segélyszervezet eseményére több ezren érkeztek szerte a világból, és emlékeztek együtt a jeruzsálemi kezdetekre. Az események Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke személyesen üdvözölhette XVI. Benedek pápát a Szent Péter-bazilikában.

    Részletek

    2013

  • 2014

    Humanitárius segítség Szerbiában

    Az extrém téli időjárás következtében árvízhelyzet alakult ki Szerbiában, Obrenovac térségében. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyolcvan családnak segített az újrakezdésben, és szállított nagy mennyiségű segélyszállítmányt a nagybecskereki mentőszolgálatnak. A magyar segélyszervezet munkatársainak Obrenovac városa tiszteletbeli polgár kitüntetéseket adományozott.

    Részletek

  • 2015

    Menekülteket és migránsokat segítő szolgálat

    A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik legnagyobb létszámmal zajló és leghosszabb ideig tartó humanitárius segélymunkája nagyrészt a határainkon belül zajlott. 2015 májusától 2016 őszéig több száz Máltai munkatárs működött közre a Magyarországon átvonuló menekültek humanitárius ellátásában.

    Részletek

    2015

  • 2016

    Együttműködési megállapodás a szerb kormánnyal a menekültek ellátására

    Elsősorban a magyar és szerb határ között (a határnyiladékban) felhalmozódó, várakozó menekültek jogszerű ellátásának érdekében együttműködési megállapodást kötött a szerb kormány Belgrádban a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A kétoldalú egyezmény nyomán a magyar segélyszervezet aktívan kapcsolódott be a vajdasági térségben zajló, menekülteket segítő munkába.

    Részletek

  • 2016

    Kórházépítés Aleppóban, Szíria

    A szíriai háború még aktív időszakában Aleppóba utazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat néhány munkatársa, hogy tanulmányozzák a segélynyújtás lehetőségeit és megújítsák partnerkapcsolataikat. Ennek eredményeképpen felújítottak és új szárnnyal látták el Kelet-Aleppó egyik legszegényebb térségében lévő kórházát.

    Részletek

    2016

  • 2017

    Venezuelai magyarok támogatása

    A venezuelai általános gazdasági és politikai válság az országot a csőd szélére sodorta. Az ott élő, döntően 1945-ben és 1956-ban kimenekült magyarok a magyar kormány segítségét kérték. E magyar családok megsegítésére a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot kérték fel: a humanitárius segélymunkában komplex integrációs programmal támogatja a magyar szervezet e menedéket kérő magyarokat.

    Részletek

  • 2017

    Pszichoszociális segítségnyújtás a veronai buszbaleset érintettjeinek

    A veronai autópályán egy magyar diákokat szállító busz oszlopnak ütközött és kigyulladt. A tragédiában tizennyolcan életüket veszítették, és harminckilencen megsérültek. A sérülteknek és az áldozatok Olaszországban tartózkodó családtagjainak nyújtottak segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pszichológus munkatársai. A sérültek hazaszállításához rohamkocsit, betegszállító járműveket és szakembereket ajánlott fel a Szeretetszolgálat.

    Részletek

    2017

  • 2018

    Pakisztáni üldözött keresztény családok megsegítése

    Pakisztáni üldözött keresztény családokat kezdett segíteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. E családok Karachiból és Lahorból menekültek Pakisztán más területeire. A magyar segélyszervezet helyben támogatja életüket, a gyermekek oktatását, képzését.

    Részletek

  • 2019

    Állami kitüntetések a Szeretetszolgálat nemzetközi munkájának elismeréseként

    Magas rangú állami kitüntetéssel ismerte el Áder János köztársasági elnök a Magyar Máltai Szeretetszolgálat négy munkatársának a Kárpát-medencében és messze határainkon túl végzett humanitárius szolgálatát. A kitüntetést Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök, Solymári Dániel, a szervezet nemzetközi kapcsolatainak vezetője, Tihanyi Gábor, a szervezet-belsőellenőrzés munkacsoportjának vezetője és Lázár Alpár, a forrásközpont vezetője Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől vehette át a Parlamentben.

    Részletek

    2019

  • 2019

    Szíriai menekültek hazatérését segítő repatriációs program Homszban

    Magyarország miniszterelnöke egymillió eurót ajánlott fel a homszi melkita görögkatolikus egyház képviselőinek, hogy segítsék a visszatérni vágyó szír menekülteket. Számukra lakhatási támogatást nyújt a homszi püspökség, amely munkának koordinálását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi.

    Részletek

  • 2019

    A német külügyminiszter a Szeretetszolgálat központjába látogatott

    Magyarországi útja során november 4-én Heiko Maas német külügyminiszter a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjába is ellátogatott, ahol Kozma Imrével, a segélyszervezet alapító elnökével és az 1989-es keletnémet menekültválság idején segítséget nyújtó máltai önkéntesekkel együtt emlékezett a befogadás napjára.

    2019

  • 2021

    A kenyai bíboros fogadta a Szeretetszolgálat delegációját

    John Njue kenyai bíboros fogadta hivatalában, a kenyai Nairobiban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat küldöttségét. A bíboros és a magyar Máltaiak szívélyes hangulatú megbeszélést folytattak, elsősorban a kenyai oktatásban való magyar szerepvállalás kapcsán. Másnap a kenyai parlament felsőházában találkozott a magyar delegáció a parlament keresztény képviselőcsoportjának elnökével.

  • 2021

    Kenyai repatriációs program Kibera nyomortelepéről

    50 család Kibera nyomortelepéről vidéki otthonaikba történő visszaköltözését és tartós megtelepedését lehetővé tevő program valósult meg 2021-2023 között Kenyában. A program keretében vállalkozási és pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos képzésekkel, anyagi támogatással és mentorációval segítettük a résztvevőket, akik saját vállalkozást indítottak boldogulásuk érdekében.

    2021

  • 2022

    Segítségnyújtás az ukrajnai háború elől menekülők számára

    A 2022. február 24-én, Ukrajnában kitört fegyveres konfliktus következtében több mint 2 millióan menekültek el Ukrajnából. Az otthonukat elhagyni kényszerülők 11%-a Magyarországra érkezett. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szinte azonnal a rászorulók segítségére sietett. Először a határ mentén, később országos szinten történt a menekültek komplex módon történő ellátása, támogatása.

  • 2022

    Komplex vízügyi és higiénés képzés Kenya Mashimoni iskolájában

    Az Afrika legnagyobb nyomornegyedében, Kiberában található Mashimoni általános iskola és gimnáziumban közel 400 diák tanul szegényes körülmények között, ahol nem állt rendelkezésre tiszta ivóvíz és elegendő számú mellékhelyiség sem. Komplex programunk során az iskolában kutat fúrtunk, felújítottuk és kibővítettük az illemhelyeket, vizesblokkokat, valamint újjáépítettük az intézmény kerítését és egy vizes kioszkot létesítettünk, hogy az iskola üzemeltetői a víz egy részét értékesíteni tudják és így bevételhez jussanak.

    2022

  • 2023

    Földrengéssorozat Szíriában és Törökországban

    A 2023. február 6-án bekövetkezett földrengések több, mint 50 ezer ember életét követelték Törökországban és Szíriában, miközben másfél millió ember vált hajléktalanná. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat  egyetlen nyugati szervezetként dolgozott Szíriában, ahol egészségügyi kapacitásaival – mobil orvosi rendelőket, műtőket állítva be -, gyógyszerekkel, élelemmel és hálózsákokkal segítette a bajbajutottakat. Törökországba pedig 20 millió forint értékű gyógyszerszállítmányt küldött a lakosság megsegítésére.