Hatásvizsgálat vízügyi és higiénés projektekhez Afrikában

HÁTTÉR

Afrika legnagyobb nyomornegyedeként számontartott Kibera Nairobiban, Kenya fővárosában található. A 2,5 km2 kiterjedésű telepen a becslések szerint közel egymillió ember él. Mosakodási és az alapvető higiénés lehetőségek a telepeken nincsenek; az ott élők szükségleteiket pléhfallal takart gödröknél végzik, amelyek közül egyet átlagosan 300-an használnak. Gyakori megoldás még, az úgynevezett ,,flying toilet”, amelynek során a biológiai hulladékkal megtelt zacskókat egyszerűen eldobálják.

A helyzet javítása érdekében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2012 során egy szanitációs központot épített Kibera Kambi Muru nevű negyedében, amit 2015-2016 során felújított. Az 50-60 m2-es központ tiszta ivóvizet, fürdési, mosási lehetőséget, valamint higiénikus WC-ket biztosít a szegregált negyed lakói számára. Ez az egészségügyi viszonyok javulásán túl a munkához jutás esélyét is növeli, hiszen az embereknek lehetősége nyílik a zuhanyzásra és mosásra is, ápoltabb külsővel pedig nagyobb eséllyel alkalmazzák őket.

Annak érdekében, hogy a létesítmény helyi közösségre gyakorolt hatását pontosan lehessen látni, 2019 és 2021 között sor került egy komplex vizsgálatra, amelynek eredményei egyben egy következő fejlesztés alapját képezik.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2020-2021

TÁMOGATÓK

Saját forrás

PARTNEREK

Natural Capital Trust, Nairobi Egyetem

KÖLTSÉGVETÉS

3 000 000 Ft

CÉLJAINK

A mikorszintű komplex kutatás célja a Szeretetszolgálat által épített szanitációs központ hatásának mérése, valamint a tágabb környezet, azaz Kibera társadalmi szerkezetének, a helyi közösség kihívásainak vizsgálata, melynek révén pontos képet kaphatunk a helyiek életkörülményeiről és átfogó ismereteket szerezhetünk a nyomornegyedről és lakóiról.

A kutatás alapvetően 4 funkciót tölt be:
– Visszajelzést ad a szanitációs központ hatásairól, működésének hatékonyságáról;
– Lehetséges jövőbeni WASH fejlesztés(ek) alapját képezi, mivel ezek az adatok körvonalazzák a helyi közösség aktuális igényeit;
Lehetővé teszi egy itteni jövőbeli fejlesztés hatásának értékelését, mivel biztosítja a szükséges adatokat az összehasonlító elemzéshez.
– Terepi tapasztalatot nyújt a szervezet számára, hogy hogyan lehet komplex helyzetelemzést lebonyolítani egy fejlesztési helyszínen.

HOGYAN SEGÍTÜNK

A komplex vizsgálat során a következő kutatási eszközöket alkalmaztuk annak érdekében, hogy a szanitációs központ szűkebb és tágabb környezetére gyakorolt hatásáról minél átfogóbb képet alkothassunk, nevezetesen:

  • a szanitációs központ vonzáskörzetében, 10 helyi tudományos segédmunkatárs részvételével,  reprezentatív mintavétellel kiválasztott 100 fővel kérdőívezés;
  • mélyinterjúk a helyi közösség kulcsszereplőivel;
  • mélyinterjúk a témához kötődő releváns szakemberekkel;
  • a szanitációs központ fizikai és infrastrukturális állapotának felmérése.

A komplex kutatás eredményeit feldolgoztuk és az ebből született összefoglaló kiadványt hamarosan közöljük.

 

GALÉRIA

A program képekben

© 2022 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.