Alapszintű újraélesztés és külső automata defibrillátor használatának oktatása Beregszászban

HÁTTÉR

A szórványban élő magyarok támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulásától kezdődően kiemelt feladatának tekinti, így a Kárpát-medencében folytatott, úgynevezett szomszédsági programjainak fontos helyszíne az ukrajnai Kárpátalja, ahol 2012 óta, a Beregszász Járási Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével szervezünk alapszintű újraélesztési képzést.

A program ideje alatt 22 oktatót és 427 jelentkezőt képeztek ki Lvivben és Beregszászon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakemberei által indított program során. Az ukrajnai instruktorok Lvivben és Beregszászon azóta rendszeresen képzik a jelentkezőket, akik készségszinten sajátítják el a hirtelen szívmegállás esetén szükséges tennivalókat. Az előadások során elhangzott, hogy többnyire a munkahelyen kerülnek életveszélyes helyzetbe az emberek, számukra az időben megkezdett újraélesztés ad esélyt a túlélésre. A kelet-ukrajnai háborús események is ráirányították a figyelmet az életmentés oktatásának fontosságára.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2018

TÁMOGATÓK

Külgazdasági és Külügyminisztérium

PARTNEREK

Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat

KÖLTSÉGVETÉS

3 200 000 Ft

CÉLJAINK

A projekt célja az ukrán egészségügyi alapellátás fejlesztése az újraélesztés egységes európai oktatási módszerének bevezetése révén. A projekt keretében elsősorban laikusok újraélesztéssel kapcsolatos képzése zajlik, hiszen megfelelő képesítéssel a nem egészségügyi dolgozók is életet menthetnek. Az emberek ugyanis többnyire munkahelyükön kerülnek életveszélyes helyzetbe, ahol a túlélési esélyeket nagyban növelheti a képzett civilek jelenléte.

Az ország távolabbi városaiból érkezett katasztrófavédelmi szakemberek átadták az általuk alkalmazott oktatási ismeretek a magyarországi kollégáknak, és komoly érdeklődést tanúsítottak a magyar szakemberek által bevezetett módszer alkalmazása iránt. A program résztvevői kidolgozták, hogy Beregszász és Lviv mellett a környező városokban is hozzanak létre oktatási pontokat.

Távlati cél, hogy Ungvár, Ivano-Frankivszk és Ternopil bekapcsolásával létrejöhetne a teljes nyugat-ukrajnai képzési hálózat.

HOGYAN SEGÍTÜNK

A laikusok képzése két szakaszban történik egy többnapos tréning folyamán. Először olyan oktatókat képezünk ki, akik ezt a módszert tovább tudják adni. Az oktatók akkor lesznek oktatók, ha a tanítást gyakorlatban is végzik. Első lépésben kiképezzük az új oktatókat, akik a továbbiakban a mi oktatóinkkal tanítanak együtt. Ezt követi azon laikusok kiképzése, akik nem lesznek instruktorok. A program keretében 2012–2014 között többek között Lemberg, Beregszász, Nagydobrony, Mezővári településeken zajlottak képzések.

Ez a program a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, az Ukrán Reszuszcitációs Társaság elvi támogatásával, illetve a Magyar Külügyminisztérium segítségével valósulhatott meg.

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.