Személyre szabott fejlesztés és közösségépítés – program a mombasai nyomornegyedben élő fogyatékos gyermekek felzárkóztatására

• Mennyi sikeres programot vitt végbe eddig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kenyában?
• Alapvetően a 2010-es évek eleje óta vagyunk jelen a kelet-afrikai államban, ez lesz a kilencedik projektünk itt. Az első akciónk 2012-ben fejeződött be, amikor egy úgynevezett szanitációs központot építettünk, majd pár év múlva ezt újítottuk fel, majd követték a nyomornegyedek lakóinak életét segítő további programok.
• Miért vált érdekessé a Máltai Szeretetszolgálat számára BogoBogo, amely egy nyomornegyed Mombasában?
• 2013-ban a Szeretetszolgálat második projektjeként Mombasa legnagyobb nyomornegyedében, amelyet Bangladeshnek hívnak, építettünk egy szanitációs központot. Ezt a főváros félmilliós szegregátumában, Kiberában előzte meg egy hasonló projekt: a helyi közösség számára illemhelyeket, zuhanyozókat és vízvételi lehetőséget biztosító, körülbelül hatvan négyzetméteres létesítményt hoztunk létre a közösség és helyi civilszervezetek bevonásával. A tiszta ivóvízhez való hozzáférés az élet alapvető feltétele, ehhez mi segítettük hozzá a helyieket. Amikor tavaly Mombasába látogattunk, akkor tapasztaltuk, hogy az intenzív használat miatt a bangdaleshi szanitációs központ állapota igen leromlott, így hozzákezdtünk a felújításhoz. Ezt a munkánkat egyébként közösségi adakozásból, a Tiszta Forrásból elnevezésű kampányunk sikeres lezárulásával tudjuk véghezvinni. A kivitelezésben a helyi partnerszervezetünk segít nekünk, és a Maji Na Ufanisi elnevezésű NGO munkatársa hívta fel a figyelmünket BogoBogo létezésére, és az ottani problémákra. Ugyanis az elmúlt évtizedben Bangladeshben jelentős fejlesztések zajlottak: a már említett ivóvíz bevezetése például az életkörülmények javulásához járult hozzá. Ugyanakkor a lakhatás ezzel együtt drágább lett, s így voltak – a szegényebbek között is a legszegényebbek – , akik kiszorultak erről az informális telepről, és ők a még szerényebb lehetőségekkel bíró BogoBogo városrészbe közöltek át (a két telep egymás szomszédságában van). Utóbbi viszonylag fiatal nyomornegyednek mondható (nagyjából tizenöt éve hozhatták létre), és a lakossága is fiatalabb a Bangladeshben élőknél. Sajátossága a mombasai telepeknek, hogy a fővárosban tapasztaltakkal szemben itt a lakók a saját építményükben élnek (itt lemezből, bádogból, sárból összeállított kunyhókra kell gondolni). Ezeken a helyeken még nincsenek intézményesült megküzdési stratégiák. Amikor tavaly a terepre látogattam, én voltam az első külföldi ott, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által elindított fejlesztés az első külső szereplő által elindított program Bogóban.
• Akkor ez azt jelenti, hogy nemcsak nemzetközi, de semmilyen civilszervezet nem volt jelen ebben a szegregátumban?
• Hát nemcsak hogy civilszervezet nem, de még a kenyai állam sem. Tehát a segítségnyújtásra érkező aktorok közül mi voltunk a legelsők.
• Az ezek szerint világos, hogy BogoBogo miért került a képbe, hiszen a Máltai Szeretetszolgálatnak nagy tapasztalata van a kenyai nyomornegyedeket illetően – a főváros Kibera nevű telepén számos fejlesztés történt az utóbbi évtizedben, de ezek elsősorban a szanitációval, higiénével kapcsolatosak. De ez a mombasai projekt olyan szempontból kitűnik a sorból, hogy nem csak az ivóvízhez jutást vagy az életfeltételek javítását célozza…
• Igen, BogoBogoban egy számunkra is új szakmai tevékenység kezdődik meg gyógypedagógiai fejlesztés formájában, és ez nagyon szorosan összefügg a mi szakmai megközelítésünkkel: igen fontosnak tartjuk ugyanis a terepmunkát. Természetesen ez alkalommal is kinti partnerekkel dolgozunk együtt, hiszen egy építkezést nem tudnánk Budapestről irányítani kinti segítség nélkül. Ugyanakkor a Máltai Szeretetszolgálat tapasztalatai becsatornázódnak a fejlesztésekbe, és a munkánk nagyon fontos része, hogy kimegyünk a terepre, ott vagyunk, megtapasztaljuk a helyi viszonyokat, mert ezek alapul szolgálnak a későbbiekben a még hatékonyabb segítségnyújtáshoz. Így amikor 2024-ben először BogoBogóba látogattam, a helyi közösség bemutatta, milyen körülmények között élnek, és milyen kihívásoknak kell megfelelniük. Ekkor derült ki, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos kihívások súlyos problémaként jelentkeznek a mintegy húszezer fős telepen, a lakosságarányhoz képest nagyszámú érintett él itt.
• Minek köszönhető ez?
• Amikor szembesültünk azzal, hogy kétszáz gyermek érintett valamilyen fogyatékosságban, nem láttuk ennek a nagy számnak az okát. Én akkor úgy jöttem haza, hogy ezzel valamit kezdeni kell, és a Máltai Szeretetszolgálaton belül meglévő tudást felhasználva egy komplex gyógypedagógiai projektet indítottunk el. Ennek első lépéseként tavaly ősszel a helyi segítőink által, de máltais irányítással történő adatfelvétel során kaptunk képet arról, kinek milyen fejlesztésre van szüksége, és ennek alapján egyénileg meghatározott segítséget tudunk nyújtani a rászorulóknak. Egy társadalmi és oktatási integrációs programot vázoltunk fel, közvetlen és közvetett támogatási elemekkel. Vagyis egy helyi, közösség által létrehozott iskolában olyan átalakításokat viszünk végbe, hogy a mozgássérült diákok is képesek legyenek részt venni az iskolai életben. Mivel ez nem állami iskola, ezért nem kap semmilyen támogatást, nincs bevezetve a víz, kevés és rossz állapotú illemhely áll csak a gyermekek rendelkezésére és összességében is az intézmény nagyon sok hiányossággal küzd. Így egyrészt bevezetjük a vizet és rendezzük a higiénés állapotokat, másrészt akadálymentesítjük az épületet. Emellett a program keretében a szülőket felkészítjük arra, hogy az adatfelvétel nyomán kidolgozott, a gyermekükre személyre szabott fejlesztésekben részt tudjanak venni. Ezen kívül pedig egy komplex közösségfejlesztés keretében elősegítjük azt, hogy nemcsak az érintett szülők, hanem a teljes helyi lakosság megfelelő tudással rendelkezzen a fogyatékossággal kapcsolatban, és tisztában legyenek a lehetőségekkel: hová fordulhatnak, milyen jogaik vannak. Most tavasszal egy akció keretében egy helyi orvosszakértői csoport bevonásával felmérjük a telep lakosságát, és a szakvélemények birtokában tudják majd regisztráltatni magukat az érintettek. Ezután lesznek csak jogosultak az állami segítségnyújtás különböző formáira.
• A kenyai szociális ellátórendszer tudná egyébként kezelni ezeknek az embereknek a problémáját, csak nincs rálátásuk, vagy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudása hozzáad még valami pluszt, ami nincs meg helyben?
• Kenyában van rendszer, csak nagyon lyukas. Akárcsak az oktatási rendszernél, ami papíron ingyenes, de a gyakorlatban nincsen pénz, így épp a legrászorultabbak nem jutnak hozzá. A fogyatékosügyben úgyszintén vannak jó szakmai szervezetek, az állam részéről és a civil szférában egyaránt, viszont rengeteg ember nincs beregisztrálva a rendszerbe, vagy nem tud hozzáférni a neki szükséges terápiákhoz, pénzügyi támogatáshoz vagy gyógyászati segédeszközhöz. A másik nagy probléma az információhiány, hogy az állam nem lát rá bizonyos betegekre, azok pedig nincsenek tisztában azzal, mire is lennének jogosultak. A harmadik pedig a fizikai elérhetőség kérdése, például BogoBogo egy nagy út mellett fekszik, annak túloldalán van egy terápiákat nyújtó intézmény, de az anyuka, aki a hátán cipeli a fogyatékkal élő 15 éves fiát, egyszerűen nem tudja odáig elvinni a saját erejéből. Mi nem egy párhuzamos ellátást szeretnénk létrehozni, hanem a meglévő kenyai rendszerre építve a szereplőket még erősebben összekapcsoljuk egymással. A célunk, hogy a szülők, tanárok és a helyi közösségi segítők (önkéntesek) rendelkezzenek a szükséges információkkal, hogy hová mehetnek, milyen segítségre számíthatnak. Így tulajdonképpen a közösség erősödik, és reméljük, hogy önsegítő csoportok jönnek majd létre ennek nyomán. Például az anyukák a közös gyermekfelügyelet megszervezésével képesek legyenek munkát vállalni. A programban a közösségi segítőknek és a helyi iskola tanárainak egy képzés keretében a fogyatékossággal kapcsolatos tudást és terápiás módszereket adjuk át. Előbbieket pedig összekapcsoljuk a szociális ellátórendszer szereplőivel: kórházakkal, gyógyászati segédeszközt biztosító intézményekkel, állami és civil szervezetekkel. Ez a része a programnak az úgynevezett „láthatatlan munka”, ami ugyanakkor nagyon fontos, és nagy örömünkre ezt a Máltai Lovagrend egy pályázaton keresztül most támogatja. Ez hetven gyermek ellátására nyújt lehetőséget, ezért egyéni adományozással szeretnénk a részvételt kibővíteni a többi rászoruló számára. A mozgássérült fiatalok gyógyászati segédeszközökkel való ellátására tehát adománygyűjtést indítunk, az adomanyozz.hu/gyujtes/BogoBogo címen.
• Visszatérve még arra, hogy említetted: felvettétek a kapcsolatot a helyi hivatalos szervekkel – hogyan fogadták ők a kezdeményezést?
• Mindenki, akivel találkoztunk, kiemelkedően pozitívan viszonyult hozzá. A találkozók mindkét oldal számára nagyon hasznosnak bizonyultak, hiszen mi jobban beleláthattunk a kenyai ellátórendszer működésébe, a kenyai szervezetek pedig tudomást szereztek BogoBogo létezéséről és az ottani állapotokról. Nagyon előremutató és proaktív együttműködés indult el hála ezeknek a kapcsolatépítéseknek. A gyakorlati síkon ez például abban nyilvánul meg, hogy márciusban a Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek bevonásával szervezett online tréningeken a közösségi segítők és szülők mellett a kenyai ellátórendszer képviselői is jelen lesznek és bemutatják az adott szervezetet. A személyes részvételt igénylő képzéseket pedig kenyai gyógypedagógusok tartják majd a családtagoknak és segítőknek.
• Kik azok a magyarok, akik ebben a projektben rajtad kívül részt vesznek?
• Alapvetően a Szeretetszolgálatban meglévő szaktudásra építünk, a MMSZ egyik munkatársa, aki gyógypedagógiai szakértő és egy hasonló tudással rendelkező külső szakember, mozgásterapeuta is segítségünkre van a munkában.
• Mesélted, hogy a felmérések nyomán képet kaptatok a problémák hátteréről – meg tudnál osztani néhány jellegzetes történetet, kik azok, akik most a programba kerültek?
• Általános helyzet az, hogy amikor kiderül, hogy fogyatékossággal élő gyermek érkezik a családba, akkor ott az édesapa az esetek döntő többségében lelép – van olyan eset, hogy az anyuka is –, és akkor a nagyszülők lesznek a gondviselők, illetve olyan gyermek is van, aki elvesztette a szüleit, és kiskorában maradt árván. Leggyakoribb tehát az egyedülálló anya-fogyatékos gyermek felállás. A várandósság vagy a szülés alatt végbemenő komplikációk okozzák a fogyatékosságok jó részét és az egészségügyi ellátórendszer anomáliái miatt következett be sok probléma. Ugyancsak súlyos gond, hogy a nyomornegyedben a terhesség alatt a kismamák gyakran éheznek, a szennyezett víz pedig olyan kórokozókkal terheli a szervezetüket, amely szintén veszélybe sodorja az egészséges gyermekek kihordását. Az sem ritka, hogy a csecsemőkori sérülések az orvosi támogatás hiánya miatt a növekedés során csak súlyosbodnak. Itt szintén az egészséges ivóvíz hiánya nehezíti a helyzetet, hiszen az illegálisan megszerezhető, kórokozókkal teli víz fogyasztása következtében jelentkező fertőző betegségek tovább rontják a gyengébb fizikumú gyermekek állapotát.
• A fogyatékkal élő gyermekeket segítő célok mellett a helyi iskola felújítása is ott szerepel a tervek között. Mit szeretnétek itt elérni?
• Az iskolában több illemhelyet akarunk telepíteni, és itt is gondolunk a fogyatékkal élőkre: a tervek szerint lesz egy akadálymentesített fiú- illetve lány wc is. Meg kell oldanunk az iskola vízzel való ellátását is, ugyanis a kis hozamú fúrt kút – lévén óceánparti település – csak sós vizet szolgáltat, így a tárolókapacitást kell bővíteni, hogy a lajtoskocsiból érkező folyadék ellássa az iskolások igényeit. Másrészt az intézmény egy lejtős telekre épült, úgyhogy az épületet meg kell támasztani, mielőtt az esőzések következtében egy földcsuszamlás tönkreteszi azt. Ez nem látványos, de elengedhetetlen feladat, akárcsak az iskola akadálymentesítése.
• Meddig tart ez a program?
• Ez egy komplex program számos projektelemmel, ami 2026 végéig fog folyik.
• És mi a végcél a fogyatékos emberek támogatását illetően?
• Alapvetően a szociális integrációjuk elősegítése. Sok gyerek jár valamilyen intézménybe, és van egy olyan részük, akik járhatnának, ha lenne tudomásuk és hozzáférésük ezekhez. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki a legjobb, neki való helyre kerülhessen, legyen szó a helyi iskoláról vagy más, már meglévő speciális intézményről. Másik fontos cél, hogy a programban részt vevő mind a hetvenkét gyermek kapjon személyre szabott terápiát, ami az ő állapotát vagy szinten tartja vagy javítani tudja. Emellett azt is szeretnénk elérni, hogy jöjjön létre a helyi tudást összegyűjtő, becsatornázó hálózat, közösség, ami ezeknek a családoknak az életét megkönnyítheti. Említettem, hogy az anyagi lehetőségeink nem tették lehetővé, hogy minden rászorulót bevonjunk a programba BogoBogóban, de a létrejövő közösségi hálózat reményeink szerint hozzá tudja segíteni a többieket is a szükséges információkhoz, a segítség más formáinak a megtalálásához. A programban megfogalmazott képzésnek és képessé tételnek ez az átfogó célja.

A beszélgetés meghallgatható YouTube oldalunkon