Szanitációs központ létesítése Bangladesh nyomortelepen – Mombasa

HÁTTÉR

Programunkban Mombasa városának, Bangladesh elnevezésű, halmozottan hátrányos helyzetű nyomortelepén kívántunk komplex higiéniai központot létrehozni. A telep állapota és az itt élők életkörülményei még helyi mércével mérve is rendkívüli: a helyi lakosság alapvető higiénés szükségleteit sem tudja elvégezni, ugyanis a telepen nincs csatornarendszer, a biológiai hulladék folyamatos fertőzésveszélyt teremt – amely különösképpen a gyerekekre nézve kockázatos.

A higiénés szolgáltatásokon kívül az élet más alapvető elemét is nélkülözni kénytelenek az itt élők, a telepeken ugyanis nincs vezetékes ivóvíz. A lakókban piacot látó illegális csoportok kartellekbe szerveződve lopják el a városi vízművek rendszeréből a víz hetven százalékát, majd továbbvezetve értékesítik a helyiek számára, magasan a piaci ár felett. Mindenki azzal fizet, amivel tud: vannak, akik a városokban próbálnak legális munkát vállalni, de sokan a feketepiacon dolgoznak, vagy prostitúcióból élnek. A házilag gyártott, lyukas, töredezett csövekben továbbított víz a bungalók közé érve azonban már erősen fertőzött.

A nyomortelepeken, amelyeket ma politikailag korrekt módon „informális településnek” hívnak, a fellelhető víz közel száz százaléka származik illegális forrásból. Mindezek hatására súlyos egészségügyi krízis alakult ki, amelynek következtében a gyermekek negyven százaléka nem éri meg az ötéves kort

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2012-2013

TÁMOGATÓK

Magyarország Külügyminisztériuma és adományok

PARTNEREK

Maji Na Ufanisi, a városi tanács vízügyi szervezetei

KÖLTSÉGVETÉS

15 000 000 Ft

CÉLJAINK

Programunkban (a Kiberában alkalmazott elvekre is támaszkodva, gyakorlatot követve) olyan épített központot kívántunk létrehozni, amely itt is maximálisan a helyi közösség érdekeit szolgálva kínál komplex higiéniai szolgáltatásokat az itt élőknek, különös tekintettel a legveszélyeztetettebbeknek: a gyermekeknek, anyáknak és időseknek. Központunk kőépület, integrált részekkel, amelyet a helyi közösség működtet – így ez maradandó és a közösség érdekeit szem előtt tartó szolgáltatás. Hatását tekintve a nyomortelep több ezer lakója számára nyújt elérhető tiszta vízvételi, és mosakodási lehetőséget.

A mombasai központba a világon elsőként vezetve be az ivóvizet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az újonnan kiépített, 15 km-es távolságból vezetett vízhálózat legálisan kapcsolódik a városi vízművek rendszerére. A stabil vízszolgáltatás érdekében a központokat üzemeltető telepi közösség hetente tölti fel az állami vízművektől vásárolt vízből a tetőn lévő tízezer literes gyűjtőtartályokat, amelyekből aztán jelképes áron vásárolhatnak a lakók. Az összegyűlt pénzt a vízszolgáltató központok, a WASH központok fenntartására fordítják, és ez egyben az üzemeltetők fizetése is.

HOGYAN SEGÍTÜNK

Mombasa egyik, nehézségekkel súlyosan terhelt nyomortelepén kívánunk komplex higiéniai, úgynevezett szanitációs központot létrehozni. A központban legális és tiszta ivóvízhez, továbbá minimális higiéniai szolgáltatásokhoz juthatnak az itt élők. A vízvételi lehetőség mellett a központ hat darab toalettel és hat darab zuhanyzóval járul hozzá a helyi szükségletekhez. Ezenkívül egy 10 000 literes esővízgyűjtő tartályt, vízforgató rendszert és közösségi oktatótermet biztosítunk a helyi közösség számára. A központhoz csatornarendszer is tartozik, így a fejlesztés nagymértékben csökkenti a terület környezeti terheltségét. A minimálisan szükséges higiénés szolgáltatások megteremtésével és a tiszta ivóvíz elérésével járul hozzá a kezdeményezés ahhoz, hogy javítsuk a gyermekek és anyák egészségi állapotát, és csökkenjenek a fertőzésekből adódó megbetegedések és a gyermekágyi halál.

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.