A Rend idén májusban megválasztott nagymestere a szeptember 19-i megbeszélésen első alkalommal találkozott a Magyarországon működő máltai szervezetek képviselőivel. A Szuverén Máltai Lovagrend több mint kilenc évszázados történelmében – Boldog Gerard 1099-ben kezdődött uralkodásától számítva – Fra’ Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto sorban a nyolcvanadik vezető, aki a nagymesteri tisztséget betölti.

A magyar vendégek az utóbbi időszakban megvalósult hazai és az országhatárokon kívül végzett karitatív tevékenységről és humanitárius akciókról, szociális és egészségügyi programokról tájékoztatták a Rend vezetését. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke arra emlékeztette a nagymestert, jövőre lesz a 30. évfordulója annak, hogy az éppen csak megalakult Máltai Szeretetszolgálat befogadta a Budapesten várakozó keletnémet menekülteket. A zugligeti templom kertjében 1989 augusztus 14-én megnyitott első menekülttábor történelmet formáló humanitárius akcióvá növekedett, három hónap alatt – a keleti és nyugati blokk országait elválasztó határ megnyitásáig – 47 ezer menekült fordult meg a budapesti táborokban. A befogadás emlékére szobrot állítottak Zugligetben, Kozma Imre atya ennek kicsinyített mását ajándékozta a nagymesternek a találkozón.

A tanácskozáson Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, és Solymári Dániel nemzetközi fejlesztésekért és migrációért felelős vezető képviselték a magyarországi szervezeteket. A Szuverén Máltai Lovagrend részéről Albrecht Freiherr von Boeselager nagykancellár és Jean Laffitte püspök, a Rend prelátusa voltak jelen.

 

Frissítés:

Szomorúsággal és fájdalommal búcsúzik a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fra’ Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinettotól, a Szuverén Máltai Lovagrend 80. Nagymesterétől, aki 2020. április 29-én hajnalban, rövid, de súlyos betegség után megtért a Teremtőhöz.