Hálószövők

Seraphine 31 éves kenyai anya és egy villanyszerelési anyagokat forgalmazó boltot vezet.

Alice Amuli egy kisteljesítményű malomban bérőrlést vállal molnárként.

Dorcas pedig saját varrodáját indította be nemrég, két pici gyermeke nevelése mellett.

Mindhármukban az a közös, hogy egy évvel ezelőtt még Kenya fővárosában, annak is közel félmillió lakosú nyomornegyedében éltek, tíz-tizenkét négyzetméteres bádogkunyhóban, áram, víz és csatornázás nélkül, amelyért a „főbérlőnek” jövedelmük negyedét is ki kellett fizetniük. Két-három kisgyermek mellett – akiknek az iskoláztatása nem kevés pénzbe kerül – alkalmi munkákból éltek, építkezésen segédmunkásként vagy mikroüzletekből: a legnagyobb afrikai szegregátumban sokan használt ruhákat árulnak, vagy pár doboz cigarettát beszerezve annak szálankénti eladásból jön össze az a napi pár dollár, ami az éhenhalástól megmenti őket.

Érthető, hogy egyáltalán nem hittek annak a civil szervezetnek, amelyik a Kibera nyomornegyed lakóit felkeresve azt ajánlotta fel: ha vállalják, hogy családjuk régi lakóhelyére – ahol rokonaik élnek – visszaköltöznek, akkor a National Capital Trust, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat afrikai partnere segít nekik élhető lakóhely kialakításában, a gyermekeik taníttatásában és egy fenntartható vállalkozás beindításában. A vidéki nehézségek elől a nagyvárosba migrálók túl sokszor tapasztalták már meg a nyomorból csalásokkal, lehúzásokkal kiemelkedni vágyók trükkjeit, ezért nem is tolongtak először az ajánlatot hallva. A kezdeményezés csak akkor vált meggyőzővé, amikor az afrikai civilszervezet magyar partnere, az egész program ötletadója, a Máltai Szeretetszolgálat nevében megérkezett programkoordinátorunk, Czirják Ráhel, aki egy felmérésen dolgozott a kinti munkatársakkal arról, hogy ilyen körülmények közül merrefelé tudnának továbblépni a bádogvárosban rekedt kiberai lakosok. Ő jelenlétével hitelesítette a programot, ami az illegális nyomortelepről való kitörést célozta meg, és egyre több nő kezdte komolyan fontolgatni, hogy családjának új életet teremtsen – a gyökerekhez, a szülőföldhöz fordulva, ahol a rokonok visszavárják őket, csak a költözés anyagi vonzata és a megélhetés bizonytalansága eddig visszatartotta őket a döntő lépéstől.

Innentől felgyorsultak az események. Alice Dambe, aki a fogadó területen – a Viktória-tó körzetében – dolgozik elsősorban családi erőszakot elszenvedett nőkkel és tinédzser lányokkal, így mesélt a folyamatról:

„A mi feladatunk volt leinformálni a rokonoknál és a szülőfalujukban a jelentkezőket. Meg kellett hogy tudjuk, nincs-e büntetőügyük, valamilyen terhelő pont a múltjukban, ahogy azt is, hogy a Kisumu környékén maradt családjuk fogadja-e őket, tényleg rendelkezésre áll-e a programra jelentkezők tulajdonában álló ház, vagy van esetleg valami  vitás ügy, ami a használatba vételt ellehetetleníti. Volt olyan, akit azért nem tudtunk bevenni a programba, mert a férje előző házasságából született gyerekek ott maradtak a Viktória-tó melletti faluban, és így nem vállalta a család az új asszony befogadását. Tehát meg kellett hogy vizsgáljuk azt is, milyen körülmények közé érkeznek: van, akiknek teljesen rendben volt a háza, így ebben nem kellett segíteni neki, míg más a higiénés körülmények javítását igényelte.”

A kiválasztási folyamat végén Kiberában ötven család kapta meg a lehetőséget az újrakezdésre.

„Van, aki aznap kapta meg a hírt, hogy költözhet, amikor a főbérlője bejelentette, hogy kilakoltatja lakbérhátralék miatt. Ő azóta hisz a csodákban”– meséli tovább a 28 éves szociális munkás Alice, aki maga is egy hároméves fiú édesanyja.

Minden családnak volt egy kvótája (amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a Hungary Helps adományozott a programra), amelyet a  vállalkozás beindítására fordíthattak. Egyes esetekben viszont szükségessé vált a lakhatás rendezése, mert bár a családnak volt saját háza, az egy viharban lakhatatlanná vált, így fel kellett újítani, vagy teljesen új házat kellett építeni. Aki olyan szerencsés volt, hogy vidéken ép lakóház várta, az egész költségkeretet a vállalkozásra fordíthatta: akár egy elfogadható jövedelmet garantáló gépet is tudott belőle venni. Így tett Alice Amuli, aki felfedezve a piaci rést, egy elektromos őrlőgéppel vállalja a helyben termesztett gabona (jórészt kukorica) darálását. Persze emellett maga is termeszt növényeket, saját fogyasztáson kívül eladásra is. A vállalkozók annak a hívei, hogy jobb több lábon állni.

„Volt egy asszony, akinek a házépítés után nem sok pénze maradt, annyi tőkéje volt, hogy meg tudott venni harminc csirkét, és elkezdett tyúkokat tartani. Naponta 20-30 tojást vitt a piacra, ebből el is tudta tartani a családot – mígnem egyik reggel arra ébredt, hogy a baromfiudvar üres, mindent elloptak az éjszaka. Ő visszament Kiberába” – meséli megrendülten Alice.

A programban a kedvezményezettek jelentős része nő. Mint az NCT terepi munkása elmeséli, ez újabb gondokat okozott a program végrehajtása során.

„A férjeknek nem igazán tetszett, hogy megváltozott a családban a leosztás. Mivel az asszonyok lettek a szerződő felek, így az ő nevükön fut a vállalkozás, náluk a kasszakulcs, és sokszor a döntés is. A férjek panaszkodtak, hogy a nők elkezdtek „tiszteletlenül” beszélni velük” – az NTC munkatársainak így mediátorként is közbe kell időnként avatkozniuk a családi vitáknál. Ugyanakkor lassan a férjek is kezdik belátni, hogy az új helyzetben a család sorsát illetően valóban sokkal biztatóbbak a kilátások. A gyerekek nemcsak egy alapfokú képzést kapnak, hanem a családi bevételek lehetővé teszik, hogy kifizessék a magasabb tandíjakat és szakmát tanuljanak, középiskolába járjanak, vagy akár a felsőoktatást is megcélozzák, amellyel már valóban kilátásuk lehet a kiemelkedésre.”

De sokan, ha nem is látnak ennyire előre, már az első hónapok után érezték a változás szelét:

„Seraphine Kiberában állandóan otthon volt a picikkel, mert valamelyik mindig beteg volt. A nyomornegyedben a vizet a vízmaffia árulja, ami illegálisan csapolja meg a telepen kívül futó vezetéket. Ám a csövek a szegregátumban helyenként megtöredeznek és a szennyeződés, fekália is belekerül a vízbe. A kisgyerekek számára ez pedig annyira veszélyes, hogy sokan kolerában és vérhasban betegszenek és halnak meg”- meséli Alice. „Mióta Seraphine és családja visszaköltözött a Nyaherában található Dago faluba, a kicsik rendbe jöttek, makkegészségesek. Így hát az anyuka, aki mindent megtanult az utóbbi hónapokban villanyszerelő férjétől, most egy elektromossági szaküzletet vezet.”

Persze a hazaköltöző családok szerencséjének híre ment, most sokan szeretnék hozzájuk hasonlóan otthagyni Kiberát. Ha egyelőre a program ezen szakasza le is zárult, a vállalkozó szellem kiszabadult a palackból, és a reintegrációban részt vevők sok hasznos tudást, új attitűdöt képesek átadni másoknak. Egy többnapos tréningen egymással beszélték át a megszerzett tapasztalataikat, és üzleti tudásukat is erősítették. „Ezek az asszonyok olyan elkötelezettek voltak, hogy egyesek több órán keresztül a zuhogó esőben, babával a hátukon utaztak motoros taxin, csak hogy részt vehessenek a továbbképzésen”.

Ez viszont mintaként, tudásbázisként is szolgálhat mások számára, véli Alice, aki magánemberként a rugalmasság híve, és igyekszik a körülményekhez szabni életét.

Fiatal lányokat mentorál, a női higiéné és szexuális ismeretek területén felvilágosító foglalkozásokat tart iskolásoknak, mert a kenyai nők nagyon sokszor a korai terhesség miatt esnek el a tanulás és felzárkózás lehetőségeitől.

Lazításképp pedig online jógaórákat tart. Mint elmesélte, a Covid idején talált rá a mozgásformára, és akkortól vált elterjedtté az afrikai kontinensen is az internetes kapcsolattartás. Ezzel is inspirálni szeretné a mentoráltjait: gondolkozzanak nagyobb léptékben, akár olyan lehetőségekben, amelyek a kelet-afrikai vidék kis falujából virtuálisan elvihetik őket bármely nagyvárosba – annak minden hátránya nélkül.

Alice-szal több mint egy órán át tartott a videós beszélgetésünk, majd a globalizációnak hála virtuálisan, streetview segítségével meg is látogathattam a hazaköltözőket. Kisumuban, Dogóban és Luriban, a Viktória-tó környéki falvakban a frissen meszelt házak és az újonnan kialakított veteményeskertek is segítettek a nagyvárosból érkezettek nyomára bukkanni.

A kertek aljában pedig mintha látni véltem volna a hálókat is a halak mellett…

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kenyai fejlesztési programjairól további információkat ITT olvashattok. 

Amennyiben támogatnád azt, hogy a mombasai Bangladesh nyomornegyedben az ott lakók újra tiszta vízhez és megfelelő higiénés körülményekhez juthassanak „Tiszta forrásból” elnevezésű adománygyűjtésünk eredményeként, látogass el ERRE az oldalunkra!