Azonnali komplex humanitárius segélynyújtás a szíriai földrengéshez kapcsolódóan

HÁTTÉR

2023. február 6-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és középső részét, valamint Szíria északi, elsősorban Latakia és Aleppó közötti területeit. A katasztrófában több mint 55 ezren veszítették életüket, a sérültek száma pedig 130 ezer fölött volt.

A Szíriában több mint egy évtizede dúló háború miatt a földmozgások pusztításai még súlyosabbak voltak, ugyanis a háború utáni felújítási munkálatok még nem fejeződtek be, így a heves összecsapások helyszínein kártyavárként dőltek össze a lövésekkel, robbanásokkal meggyengített szerkezetű házak. Csak Aleppóban 30 ezer ember otthona sérült, vagy semmisült meg a katasztrófa során.

A háború után lábadozó országban korlátozottak a vészhelyzetkezelési és egészségügyi eszközök, hiányos az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges infrastruktúra. A kívülről érkező segítség pedig nem – vagy csak nagyon korlátozott mértékben – tud eljutni az érintett területekre a különböző fegyveres alakulatok, valamint az országot sújtó embargó miatt.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2023

TÁMOGATÓK

Hungary Helps Ügynökség

PARTNEREK

Mar Yakub kolostor, Melkita Görögkatolikus Egyház, Caritas Syria

KÖLTSÉGVETÉS

50 000 000 Ft

CÉLJAINK

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elsők között kapcsolódott be a segélymunkába a nemzetközi segélyszervezetek közül és egyetlen nyugati szervezetként dolgozott a térségben. E humanitárius, azonnali segélynyújtással a szervezet kiegészítő támogatást nyújtott a szíriai egészségügyi és szociális ellátórendszerhez. Olyan terheket vállalt át, amelyeket a helyi igazgatás szervei nem, vagy csak részben tudtak kielégíteni. Ebben az összefüggésben a program ideje alatt direkt módon közel 120 000 embernek nyújtott szociális vagy egészségügyi segítséget és támogatást Szíriában, a két városban – Latakiában és Aleppóban.

HOGYAN SEGÍTÜNK

A humanitárius segítségnyújtás során a helyi egészségügyi kapacitások támogatására mobil orvosi rendelőkkel és konténerben kialakított, műtő kapacitással ellátott helyiséggel látta el a sérülteket, valamint gyógyszer, étel és hálózsák osztása is történt.

A program a szíriai földrengés kapcsán azonnali humanitárius segítséget nyújtott az alábbiak szerint:

Latakia:

  • 2 db kisebb, háziorvosi ellátást nyújtó mobil orvosi rendelő (mentőautó) járta az egyes gócpontokat és biztosított azonnali orvosi ellátást a kárvallott lakosságnak
  • 1 db 20 lábas konténer, amelyben műtő képesség, ultrahang, röntgen és labor is helyet kaptak a komolyabb ellátás biztosítására
  • egy helyszínen humanitárius hotspotot hoztunk létre, sátorral
  • 4500 db hálózsák került kiosztásra
  • 5000 csomag higiénés eszköz került kiosztásra
  • 30 napon keresztül meleg ételt osztottunk naponta 2500 embernek

Aleppó:

  • 2 db kisebb, háziorvosi ellátást nyújtó mobil orvosi rendelő (mentőautó) járta az egyes gócpontokat és biztosított azonnali orvosi ellátást a kárvallott lakosságnak
  • 1 db 20 lábas konténer, amelyben műtő képesség, ultrahang, röntgen és labor képességek is helyet kaptak a komolyabb ellátás biztosítására
  • egy helyszínen humanitárius hotspotot hoztunk létre, sátorral
  • 4500 db hálózsák került kiosztásra
  • 5000 csomag higiénés eszköz került kiosztásra
  • 30 napon keresztül meleg ételt osztottunk naponta 2500 embernek

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 All rights reserved! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Pro bono designed byThe contents, pictorial and written elements published on the website below are the intellectual property and property of the Hungarian Maltese Charity Service and its creators. Their receipt, re-communication, further use for other purposes, without the prior permission and consent of the Hungarian Maltese Charity Service, is unethical and not permitted. This statement is a prohibition statement under the Copyright Act.