2025-ben huszonkettedik alkalommal Czibolya Gábor vezetésével a Szent László Társulat szervezte meg a gyűjtést 35 budapesti iskolában és egyházközségben. 7,8 tonna adomány – édességek, mesekönyvek és játékok – gyűlt össze, amelyet ötven önkéntes válogatott és a kedvezményezett intézmények részére nevesített dobozokba csomagolva készített elő a szállításra.
A segítségben részt vett a Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának 8 önkéntese is.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kisebb konvojokat indított útra három határon túli területre. Az adományokat gyűjtő intézmények egy-egy képviselője is elkísérte a szervezőket az átadási helyekre, hiszen a személyes kapcsolat, az ilyenkor kialakuló baráti beszélgetések minden tárgyi segítségnél többet jelentenek a kisebbségben élő honfitársainknak.
Délvidéken az ajándékok gyermekotthonokba kerültek, a Lurkó házakba (Hajdújárás, Óbecse, Kutaspuszta) és egy iskolába Moholon. Néhány csomagot a zentai plébánia oszthatott ki rászoruló családoknak.

Felvidéken Feleden az adományt kísérők a környékbeli gömöri iskolák és óvodák képviselőivel is találkoztak. Itt a gyerekek műsorral kedveskedtek, majd a következő települések oktatási intézményei vették át a csomagokat: Feled, Almágy, Ajnácskő, Balogfalva, Tajti, Csíz, Péterfala, Pálfala, Rimaszombat, Bátka, Détér, Gesztete, Rimaszécs). Innen kelet felé indult tovább a konvoj, ahol intézmények és néhány család részesült az ajándékokból. A körút állomásai: Kassa, Pólya, Szolnocska, Kisgéres, Örös, Bodrogszerdahely, Ágcsernyő és végül Perbenyik, ahol egy anyaotthon kapott segítséget.
A Partiumban az értacsai és gálospetri óvoda és iskola kapott adományokat, valamint néhány család Székelyhídon. Nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert került a Szentháromság Gyermekotthonba Gálospetribe, amely Böjte Csaba atya hálózatához tartozik. Szatmárnémetiben fejeződött be a három hétvégén lebonyolított adományszétosztó körjárat.

Itt fogadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Szent László Társulat képviselőit Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, a romániai katolikus püspöki konferencia szociális kérdésekért felelős tagja.
Támogatná munkánkat?
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománygyűjtő oldalán várjuk segítségüket: Nemzetközi segélyezés