HÁTTÉR
A kontinens egyik legnagyobb, de mindenképpen legismertebb szegregátuma Kenya fővárosában található. A nyomor világhírű példájává vált Kiberában az állandó szolgálatot adó nemzetközi segélyszervezetek becslése szerint csak ott körülbelül egy millióan lehetnek. Mosakodási és az alapvető higiénés lehetőségek a telepeken nincsenek; az ott élők szükségleteiket pléhfallal takart gödröknél végzik, amelyek közül egyet átlagosan 300-an használnak. Gyakori megoldás még, az úgynevezett ,,flying toilet”, amelynek során a biológiai hulladékkal megtelt zacskókat egyszerűen eldobálják.
Mindezek hatására súlyos egészségügyi krízis alakult ki, aminek következtében a gyermekek negyven százaléka nem éri meg az öt éves kort. Az alapvető higiénés szolgáltatásokon kívül az élet alapvető elemét is nélkülözni kénytelenek az itt élők: a telepeken ugyanis nincs vezetékes ivóvíz. A lakókban piacot látó illegális csoportok, kartelekbe szerveződve lopják el a városi vízművek rendszeréből a víz hetven százalékát, majd továbbvezetve értékesítik újra magasan a piaci ár felett.
PROGRAMADATOK
IDŐTARTAM
2011-2012
TÁMOGATÓK
Fővárosi Vízművek
PARTNEREK
Maji Na Ufanisi és a városi tanács szervezetei
KÖLTSÉGVETÉS
10 000 000 Ft
CÉLJAINK
Programunkban olyan épített központot kívántunk létrehozni, amely maximálisan a helyi közösség érdekeit szolgálva kínál komplex higiéniai szolgáltatásokat az itt élőknek, különös tekintettel a legveszélyeztetettebbeknek: a gyermekeknek, anyáknak és időseknek. Központunk kőépület, integrált részekkel, amelyet a helyi közösség működtet – így ez maradandó és a közösség érdekeit szem előtt tartó szolgáltatás. Hatását tekintve a nyomortelep több ezer lakója számára nyújt elérhető tiszta vízvételi, és mosakodási lehetőséget. Továbbá a biológiai hulladék elvezetésével pedig a központ – az itt élők életkörülményeinek és egészségi állapotának direkt javítása mellett – nagymértékben hozzájárul a terület fertőzöttségének csökkentéséhez.
HOGYAN SEGÍTÜNK
A helyi közösség hosszú ideje várt egy ehhez hasonló központ felépítésére. A létesítmény a lakosság széles rétege számára biztosít tisztaivóvíz-vételi lehetőséget, minden nap. A szanitációs központ hat illemhelyet és hat zuhanyzóblokkot tartalmaz, amivel egyedüli lehetőség nyílik az itt élők számára, hogy kulturált körülmények között mosakodhassanak.
A központhoz tartozó csatornarendszer révén nagymértékben csökkentjük a környezet fertőzöttségét, hozzájárulunk a telep terheltségének mérsékléséhez. A felépítményhez tartozó nagy kapacitású esővízgyűjtő tartályokkal pedig környezettudatos és gazdaságos módon tudunk vizet raktározni további felhasználásra.
GALÉRIA
A program képekben
Globális szolidaritás
A Magyar Máltai Szeretetszoláglatnál hiszünk abban, hogy minden élet értékes és mindenkit megilletnek az emberhez méltó életfeltételek. Célunk ezért, hogy a legtávolabbi területeken élők segélykiáltását is meg-halljuk, fájdalmaikat a rendelkezésre álló eszközökkel enyhítsük. Elsősorban a Kárpát-medencében, Afriká-ban és a Közel-Keleten.
Szakmai kérdések esetén
Kérjük, újságírói vagy más szakmai kérdés esetén forduljanak bizalommal a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok vezetőjéhez a solymari.daniel@maltai.hu e-mail címen keresztül.
A Szeretetszolgálat nemzetközi munkájának éves beszámolóit a Tudástárban találják meg.
Kérjük, segítse erőfeszítéseinket
Ha munkánkkal egyetért és segíteni tudná programjainkat, az alábbi honlapon keresztül juttathatja el támogatását hozzánk.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület éves beszámolóit ezen az oldalon olvashatja
Az adatkezelésünkre vonatkozó információkat pedig itt ismerheti meg.
Országos központ
Nemzetközi kapcsolatok
1011. Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax: +36-1-391-4728
E-mail: nemzetkozi@maltai.hu