HÁTTÉR
2015 év végére a hazánkon áthaladó migránsok száma meghaladta a 400 000-et. Jóllehet Magyarország elsősorban a nyugat-balkáni útvonalon haladók egyik alkalmi állomása, úgynevezett tranzitország, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mégis kiemelt feladatának tekintette, hogy ebben a történelmi, világméreteket öltő helyzetben a szükséget szenvedő emberek segítségére siessen. A keresztény elkötelezettségből fakadó gondoskodó figyelemmel kísérte az országon átvándorló tömegek mindennapjait, számos helyszínen egészségügyi és higiénés ellátással, élelemmel, ruhával várva a nélkülözők érkezését. A szolgálat 2015-ben hosszú hónapokon át, gyakran éjjel-nappal tartott, amikor pedig a szükség úgy kívánta, a határokon túl, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában is aktív szerepet vállaltak a magyar máltai szervezet munkatársai és önkéntes segítői.
PROGRAMADATOK
IDŐTARTAM
2016 – 2021
TÁMOGATÓK
Emberi Erőforrások Minisztériuma, adományok
PARTNEREK
Szerbiai Bevándorlási Hivatal, Szabadkai Egyházmegyei Caritas
KÖLTSÉGVETÉS
20 000 000 Ft
CÉLJAINK
A magyar segélyszervezet a nemzetközi folyamatokba bekapcsolódva a kezdetektől részt vett a kárpát-medencei segélyezési folyamatokba, jelentős anyagi és humán erőforrásokat fordítva a feladat ellátására. A munka azonban sokszor nem formális keretek között zajlott, a hivatalos állami intézményeken kívül. Alkalmanként messze a befogadó állomásoktól és menekülttáboroktól, a ,,semmi közepén” egy búzamezőkben, vagy éppen lakott területeken, vonatpályaudvarokon, buszmegállókban, városi kül- és belterületeken. Ezek közül szakmai szempontból kiemelkedik a határok közötti, úgynevezett határnyiladékokban (köznapi nevén ,,senki földjén”) végzett segélyezési munka. Az ilyen területek alatt, két ország közötti határvonal mindkét oldalán kettő és fél méteres (alkalmanként szélesebb) sávot (valamint magát a határvonalat) értjük.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat célja a határnyiladékban, a Vajdaságban várakozó menekültek ellátása, szociális és egészségügyi szükségleteinek kiegészítő támogatása.
HOGYAN SEGÍTÜNK
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2016 nyarán párbeszédet kezdett a szerb kormány képviselőivel, hogy kétoldalú megállapodás születhessen humanitárius célok elérése érdekében. Együttműködési megállapodás létrehozását javasolta azzal a céllal, hogy segítse, támogassa a szerbiai folyamatokat a migránsok országon belüli ellátásával kapcsolatban. Elsődlegesen a szerb-magyar határszakasz területén, de az ország mélyebb területin is formális, nem formális részein egyaránt.
2016. december elsején együttműködési megállapodást írt alá a Szerbiában tartózkodó menekültek ellátásának javításáról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a szerb kormány Belgrádban. Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke az MTI-nek Belgrádban azt hangsúlyozta, hogy ezzel a megállapodással közvetlenül segíthetik a menekülteket. Elsősorban egyszerű egészségügyi ellátást, élelmiszert, higiéniai szereket biztosítanak a menekült embereknek, és különösen figyelnek a gyerekekre és a családokra – tette hozzá.
Nenad Ivanisevic szerb szociálisügyi államtitkár kiemelte, hogy a megállapodást azért is támogatja a szerb kormány, mert így törvényes keretek között tevékenykedik a karitatív szervezet az országon belül. Hozzátette, hogy minden ilyen típusú segítséget szívesen fogad az ország. Az államtitkár kifejtette, hogy a Szerbiában tartózkodó mintegy hatezer migráns többsége a befogadóközpontokban tartózkodik, és azokat az embereket is igyekeznek erre rábeszélni, akik a hideg idő ellenére továbbra is a szabad ég alatt akarnak maradni. Elmondta, hogy a nyugat-balkáni ország hatezer bevándorló befogadására alkalmas szálláslehetőséget biztosít, és ezt a számot nem kívánják növelni. A szerződés aláírását követően elhangzott, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a humanitárius segély mellett tapasztalataival és tudásával különböző szociális programokat támogat elsősorban a vajdasági településeken.
GALÉRIA
A program képekben
Globális szolidaritás
A Magyar Máltai Szeretetszoláglatnál hiszünk abban, hogy minden élet értékes és mindenkit megilletnek az emberhez méltó életfeltételek. Célunk ezért, hogy a legtávolabbi területeken élők segélykiáltását is meg-halljuk, fájdalmaikat a rendelkezésre álló eszközökkel enyhítsük. Elsősorban a Kárpát-medencében, Afriká-ban és a Közel-Keleten.
Szakmai kérdések esetén
Kérjük, újságírói vagy más szakmai kérdés esetén forduljanak bizalommal a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok vezetőjéhez a solymari.daniel@maltai.hu e-mail címen keresztül.
A Szeretetszolgálat nemzetközi munkájának éves beszámolóit a Tudástárban találják meg.
Kérjük, segítse erőfeszítéseinket
Ha munkánkkal egyetért és segíteni tudná programjainkat, az alábbi honlapon keresztül juttathatja el támogatását hozzánk.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület éves beszámolóit ezen az oldalon olvashatja
Az adatkezelésünkre vonatkozó információkat pedig itt ismerheti meg.
Országos központ
Nemzetközi kapcsolatok
1011. Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax: +36-1-391-4728
E-mail: nemzetkozi@maltai.hu