Solymári Dániel
Dániel egyetemi tanulmányait Magyarországon majd az Egyesült Királyságban végezte teológia és nemzetközi kapcsolatok szakokon. Gyakorlati éveit az Apostoli Szentszéknél majd Londonban töltötte. Később a Nemzetközi Vöröskereszt posztgraduális képzésének keretében tanult humanitárius jogot és diplomáciát. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem BTK Politikatudományi Program PhD hallgatója.
Szakterülete a nemzetközi segélyezés, a szubszaharai Afrika és a migráció. Négy kontinensen dolgozott ember és természet okozta krízisekben, nyomortelepeken, menekülttáborokban valamint polgárháborúk során. Fő hivatásának az emberi peremvidékek felzárkóztatását, a magukra hagyottak méltóbb életkörülményeinek megteremtését, valamit mindezekre történő képes, írásos reflexiót tekinti.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál a kétezres évek eleje óta önkénteskedik, 2010-től a szervezet főállású munkatársa, nemzetközi segélyprogramjainak koordinátora majd a szakterület vezetője. Irányítása alatt alakult ki a szervezet nemzetközi programjainak szakmai minősítése, a nemzetközi partneri hálózat kiszélesítése és jelen szakterület professzionalizálása.
Dániel 2015-től a Szuverén Máltai Lovagrend magisztrális tagja. A Máltai Tanulmányok elnevezésű folyóirat főszerkesztője. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szociális és társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottságának tagja. 2020-tól a Szuverén Máltai Lovagrend ammáni nagykövetségének tanácsosa Jordániában.
Nemzetközi téren elért munkájának elismeréseképpen a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatával és a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Dániel a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja.
Meiszterics Andrea
Andrea a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett nemzetközi kapcsolatok szakon. Korábbi tanulmányait az Egyesült Államokban, a Northern Virginia Community College-ben folytatta, ahol üzleti adminisztrációból diplomázott.
Változatos nemzetközi munkatapasztalatra elsősorban ott tett szert, ahol közel egy évtizedet dolgozott az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének Külföldi Katasztrófavédelmi Hivatalánál (USAID/OFDA). Munkája során az európai, közel-keleti és közép-ázsiai régió amerikai nagykövetségeivel, a USAID nemzetközi irodáival, civil szervezetekkel, donor szervezetekkel és egyéb humanitárius aktorokkal dolgozott együtt, így széleskörű rálátással rendelkezik a nemzetközi segélyezési rendszerére.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál 2018-óta dolgozik, a szervezet nemzetközi kapcsolatok irodájában.
Vass Ana María
Ana venezuelai születésű magyar. Caracasban, az Universidad Católica Andrés Bello-n szerzett diplomát társadalmi kommunikáció szakon. Posztgraduális tanulmányait az Universidad Monteávila-n végezte, ahol szervezeti kommunikáció szaktanácsadó képesítést szerzett. Két évtizeden át dolgozott a spanyol Telefónica távközlési vállalatnál, különböző vezetői pozíciókban, mind a vállalati kommunikáció, mind a társadalmi és kulturális projektek területén. Három évig élt Quitóban, Ecuadorban, ahol az Espacio Fundación Telefónica kiállításait, rendezvényeit és kiadványait koordinálta. Később pedig az ESTILO Magazine szerkesztőjeként foglalkozott a vizuális művészetek eredetével, valamint neves művészeti kiadványokban publikált. A Szeretetszolgálatnál elsősorban a latin-amerikai és spanyol nyelvterület referense.
Dr. Czirják Ráhel
Ráhel alapszakos diplomáját az ELTE TTK földrajz szakán szerezte, majd terület- és településfejlesztő geográfus mesterszakosként tanult tovább. A kezdetektől az afrikai nyomornegyedek helyzete érdekelte. Kutatásai során azt találta, hogy a közösségi tervezési megoldások jelenthetik az egyetlen hatékony utat a nyomornegyedek fejlesztése terén. Ebbéli ismereteinek elmélyítése érdekében elvégezte az ELTE TáTK Közösségi és civil tanulmányok szak mesterképzését, majd a Pécsi Tudományegyetem Geopolitikai Doktori Programját. A Máltai Szeretetszolgálatnál 2019-óta dolgozik, előtte geopolitikai kutató volt a PAGEO Geopolitikai Kutatóintézetnél. Főbb kutatási területe Afrika urbanizációja, ezen belül pedig az urbanizációs válság legszembetűnőbb jelenségei, a nyomornegyedek.
Kutatóként megszerzett ismereteit a Szeretetszolgálatnál immáron a gyakorlatban kamatoztatja, ahol a szervezet afrikai projektjeiben vesz részt, valamint a Máltai Tanulmányok folyóirat szerkesztőségi titkári feladatait látja el.
Fórika-Kovács Regina
Regina Moszkvában, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzett nemzetközi kapcsolatok – nemzetközi újságírás szakon, majd az elektronikus és nyomtatott médiában dolgozott évekig, többek között tudósított a Szabad Európa Rádiónak, és az MTV-ben majd a Hír Televízióban heti külpolitikai műsorokat szerkesztett. Eközben elvégezte a Corvinus-Századvég posztgraduális képzését politikai szakértő-politikai kommunikáció szakon, ahol leginkább a média, sajtó befolyásolásának nemzetközi vonatkozásait kutatta. Nemzetközi sajtóreferensként a Miniszterelnöki Hivatalban, illetve a Köztársasági Elnöki Hivatalban diplomáciai és klímavédelmi programok kommunikációjáért volt felelős, ezek körében számos kormányfői vagy elnöki nemzetközi program, konferencia, csúcstalálkozó megszervezésében volt része. Az államfő, illetve feleségének számos segélyakciójában is szerepet kapott, így a Szeretetszolgálat tevékenysége már korábban is jól ismert volt számára. Ennél fogva is örömmel csatlakozott a legnagyobb magyar segélyszervezet nemzetközi munkájához.
A Máltai Szeretetszolgálat tudományos és karitatív-diplomáciai tevékenységének megjelenítésével, a nemzetközi segélyezéssel kapcsolatos kommunikációval és szervezési feladatokkal 2022-től foglalkozik.
Makkos Dalma
Dalma az ELTE-n szerzett terület- és településfejlesztő geográfus és földrajz tanári diplomát, majd a Corvinuson elvégezte a mérnök-közgazdász képzést. Korábban dolgozott civil és vállalati szférában projektmenedzserként, illetve saját vállalkozásában írt és menedzselt pályázatokat kisvállalkozások és önkormányzatok számára. A területfejlesztésben is mindig a társadalmi, humán dimenzió vonzotta. Négy évet töltött családjával Ázsiában, ahol főként önkéntesként dolgozott különböző iskolai és művészeti projektekben. A Máltai Szeretetszolgálatnál feladata a nemzetközi csoport adminisztratív feladataink koordinációja, pályázatírás és a futó projektek menedzsmentje.
Janet Mangera
Janet Mangera a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kenyai programjainak koordinátora és kelet-afrikai szeme. 2010 óta dolgozunk együtt és büszkék vagyunk, hogy csapatunkat erősíti.
Janet a kenyai Nairobi Egyetemen szerzett MA fokozatot szociológiából, majd a kanadai Royal Roads Egyetemen doktorált 2017-ben. Közel tíz évet dolgozott a kenyai Caritasnál, aminek kezdetben országos nemi esélyegyenlőségi programkoordinátora, majd 2010–2012-ig igazgatója volt. Ezt követően nagyvárosi szegregátumok vízügyi és társadalmi felzárkóztatásával kezdett foglalkozni. 2018-tól a Multimedia University of Kenya egyetemen tanít.
Globális szolidaritás
A Magyar Máltai Szeretetszoláglatnál hiszünk abban, hogy minden élet értékes és mindenkit megilletnek az emberhez méltó életfeltételek. Célunk ezért, hogy a legtávolabbi területeken élők segélykiáltását is meg-halljuk, fájdalmaikat a rendelkezésre álló eszközökkel enyhítsük. Elsősorban a Kárpát-medencében, Afriká-ban és a Közel-Keleten.
Szakmai kérdések esetén
Kérjük, újságírói vagy más szakmai kérdés esetén forduljanak bizalommal a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok vezetőjéhez a solymari.daniel@maltai.hu e-mail címen keresztül.
A Szeretetszolgálat nemzetközi munkájának éves beszámolóit a Tudástárban találják meg.
Kérjük, segítse erőfeszítéseinket
Ha munkánkkal egyetért és segíteni tudná programjainkat, az alábbi honlapon keresztül juttathatja el támogatását hozzánk.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület éves beszámolóit ezen az oldalon olvashatja
Az adatkezelésünkre vonatkozó információkat pedig itt ismerheti meg.
Országos központ
Nemzetközi kapcsolatok
1011. Budapest, Bem rakpart 28.
Tel.: +36-1-391-4700
Fax: +36-1-391-4728
E-mail: nemzetkozi@maltai.hu