Dél-szír mezőgazdasági program

HÁTTÉR

2010-ben az úgynevezett arab tavasz háborús, forradalmi, változásokat hozó eseményei láncreakciót váltottak ki az arab világ számos országában. Részben annak hatására 2011–2012-ben, Homsz városában tartott tüntetéssorozatból indulva polgárháború tört ki Szíriában, amely bár lényegesen kisebb intenzitással, de napjainkban is zajlik.

A háború 2017-ig 16 milliárd USD kiesést okozott a mezőgazdaságban. 2020-ra pedig több mint 12,4 millió ember élelmiszerbiztonsága került válságba – 5,4 millióval több, mint a 2019-ben – félmillió gyermek pedig krónikusan alultáplált. A jelentős károk ellenére az agrárszektor továbbra is fontos szerepet játszik az ország gazdaságában: Szíria GDP-jének több mint negyedét adja, és 6,7 millió vidéken élő szíriai számára jelent kritikus biztonsági hálót.

A fennálló helyzet javítása érdekében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíria déli részén, Bosra, Houran és Jabal Al-Arab görög melkita egyházmegyében egy 300 hektáron (3000 dunum) megvalósuló mezőgazdasági és állattenyésztési projektet kezdeményezett, melynek célja az egyházmegye fejlesztése, a megélhetés javítása, ami a keresztények jelenlétének konszolidálásához is hozzájárul a térségben.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2021-2023

TÁMOGATÓK

Hungary Helps Ügynökség

PARTNEREK

Bosra, Houran és Jabal Al-Arab görög melkita egyházmegye

KÖLTSÉGVETÉS

350 000 000 Ft

CÉLJAINK

Bosra, Houran és Jabal Al-Arab görög melkita egyházmegye a háború során sokat szenvedett a terrorizmustól, emberrablástól és elvándorlástól, így rengeteg embert – jellemzően fiatalt veszített. Az egyházmegyében a családok jelentős hányada a szegénységi küszöb alatt él, a havi kerestük nem haladja meg a 25 dollárt, ami az egy hétre elegendő megélhetést sem biztosítja.

A helyzet javítása érdekében a térségben 300 hektáron megvalósuló mezőgazdasági program növénytermesztési ás állattenyésztési elemeket is tartalmaz, melynek célja az egyházmegye fejlesztése, a megélhetés javítása, ami a keresztények jelenlétének konszolidálásához is hozzájárul a térségben.

HOGYAN SEGÍTÜNK

A program keretében művelésbe vont terület egy részén növénytermesztés fog zajlani: borsot, fokhagymát, árpát, burgonyát, paprikát, kukoricát, uborkát termesztenek rajta. A földterület öntözése érdekében 5 kút és 4 víztározó tó kerül kialakításra. A szivattyúk üzemeltetéséhez, a vízkitermeléshez szükséges energiát napelemek biztosítják.

A mezőgazdasági program másik pillére az állattenyésztés, amihez istállók épülnek, a kezdetben 10 tehénből, 35 borjúból és 100 bárányból álló állomány megfelelő tartásához.

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.