Segítségnyújtás az ukrán háború menekültjeinek

HÁTTÉR

A 2022. február 24-én, Ukrajnában kitört fegyveres konfliktus következtében több mint 2 millióan menekültek el Ukrajnából. Az otthonukat elhagyni kényszerülők 11%-a Magyarországra érkezett.

A menekültek alapvetően két csoportba sorolhatók: egyrészt azok a személyek, akik tartózkodásukat, esetleges tovább utazásukat maguk, saját erőforrásból viszik végig, mert az ehhez szükséges anyagi háttér, információ, kapcsolatrendszer rendelkezésükre áll; illetve azok a  menekültek, akik anyagi hátterük miatt a fogadóország szociális támogatására vannak utalva.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat humanitárius tevékenysége mindkét körre kiterjedt.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2022

TÁMOGATÓK

UNHCR, Hungary Helps Ügynökség

PARTNEREK

Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat

CÉLJAINK

A szervezet aktivitása lokalitás szerint három részre tagolható:

  1. Ukrajnán belüli segítségnyújtás
  • elsősorban a beregszászi járásban működő Máltai Szeretetszolgálaton keresztül támogatást nyújtott a településekre érkező családoknak
  • anyagi és tárgyi támogatással segíti a beregszászi járásban működő Máltai Szeretetszolgálatot
  • a középső és keleti területekről a kárpátaljai nyugati térségbe menekülteket mobil eszközökkel látja el
  1. Ukrán-magyar határ mentén, ingázva, annak két oldalán történő segélynyújtás
  • a beregsurányi határátkelőnél teljesítenek szolgálatot a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, a Magyar Karitatív Tanács által koordinált állami klaszter szerint meghatározva
  • mobil egészségügyi, élelmezési és ideiglenes lakhatási ellátást nyújtunk mobil eszközökkel (sátrakban, mozgó orvosi rendelőkben) a határ mentén
  • A határponton azonnali segítséget nyújtunk a beérkező menekülteknek (tájékoztatás, humanitárius koordináció)
  1. Magyarország területén történő segítségnyújtás
  • a beérkező vegyes összetételű menekültek teljes, komplex ellátását végezzük
  • támogatjuk a menekültek magyarországi közlekedését és segítjük a tovább utazások előkészítését; a menekülteket a Szeretetszolgálat szociális intézményes hálózatában látjuk el

HOGYAN SEGÍTÜNK

1. Kitelepülés az ukrán-magyar határ ukrajnai oldalán, Beregszásznál

A háború kezdetén a kárpátaljai területre érkezők számára a beregszászi Máltai Szeretetszolgálaton keresztül tudtunk azonnali segítséget nyújtani, ők a megyei válságstábbal működtek együtt. Az első hónapokban az asztélyi határszakaszra kitelepülve jelenlétük folyamatos volt. Gyorssegélyként élelmet biztosítottak az odaérkezőknek.

A kizárólag ukránul beszélő menekülőket Magyarországra való érkezésük megkönnyítése érdekében információs kísérő lappal látták el. Ezt a dokumentumot a máltai segítők töltötték ki, és többek között olyan információkat rögzítettek rajta, mint az érkező felnőttek és gyermekek száma, tervezett úti cél, van-e betegségük, szükségük van-e szállásra, és ha igen, mennyi időre.

2. Segítőpont létesítése az ukrán-magyar határ magyar oldalán, Beregsuránynál

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2022. februárjában, a háború kitörését követő napon információs központként szolgáló fűtött sátrat állított fel a beregsurányi határátkelőnél, amit később két kilométerrel távolabb, a faluközpontba költöztettek. Ekkor a sátor felajánlott konténerekkel egészült ki, ahol megpihenhettek az ideérkezők. A határátkelőtől a település központjáig az önkormányzat és más támogatók szállították az érkezőket. Azokat, akiknek sem úticélja, sem fuvarja nem volt, a máltaiak összekötötték olyan személyekkel, akik szállást és szállítást ajánlottak fel. A Szeretetszolgálat mozgó konyhája és a helyi önkormányzat élelmet és forró teát, kávét biztosított a menekülőknek, valamint az adományozók itt adhatták át felajánlásaikat.

  1. március elejétől a beregsurányi határátkelőhöz közeli máltai segítőpont hatékonyan kialakított rendszer szerint működött a helyi önkormányzattal, rendfenntartó szervekkel, önkéntesekkel szoros együttműködésben. A határon átkelőket buszokkal szállították a település központjába átköltöztetett állomásra, ahol önkéntes tolmácsok segítségével felmérték, hogy kinek mire van szüksége, majd ennek megfelelően segítettek a fuvar, szállás megszervezésében, amelyek többnyire önkéntes felajánlásokból származtak.

A helyszínen zajló munka koordinálásához, a fuvarok szervezéséhez, az ügyintézéshez stabil hátteret adott a nap 24 órájában működő helyi diszpécser szolgálat, ami Márokpapiból Beregsurányba költözött át.

A rövidebb ideig várakozók a fűtött konténerben, illetve az önkormányzat épületében tudtak megpihenni, a késői órában érkezőket, vagy úticéllal egyelőre nem rendelkezőket pedig a tornateremben szállásolták el átmenetileg. A menekültek ételt és italt kaptak. Továbbá a helyszínen egy egészségügyi szolgáltató cég teherautója állomásozott, önkéntes orvossal, aki szükség esetén ellátást biztosított az érkezőknek.

A menekültek ellátása során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különös figyelmet fordított a gyermekekre. A Máltai Játszóbuszok személyzete Beregsurányban és Márokpapiban is foglalkozásokat tartott számukra: játszottak, rajzoltak, kézműves foglalkozást tartottak nekik, vagy szabadtéren rendeztek sorversenyeket, csapatjátékokat számukra.

A településen folyó munka zavartalanságát helyi rendőrök biztosították, akiknek jelenléte biztonsági garanciát jelentett az ide érkező nők és gyermekek számára is.

Ukrajnából érkeztek papírok nélkül utazó családok is, az ő esetükben a továbbutazáshoz szükséges iratokat a térségbe kitelepült idegenrendészeti kirendeltségen vagy a fehérgyarmati hivatalban intézték, ahová többször kellett beszállítani a családokat.

3. Beregsurányi segítőpont logisztikai kapacitásainak biztosítása a térségben

2022. március elején a Beregsurányhoz közeli Márokpapi település tornatermét a Máltai Szeretetszolgálat 80 fő fogadására, ideiglenes elszállásolására készítette fel.

A Máltai Szeretetszolgálat Tarpán egy 200 négyzetméteres raktárat vehetett használatba, amelyet egy vállalkozó ajánlott fel a szervezet számára. A raktár jelentősen meggyorsította a beregsurányi határátkelőnél lévő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezelésében lévő állomás ellátását, hiszen a szükséges felszerelést a közelből tudták szállítani.

4. Menekültek fogadása a Keleti pályaudvaron

A háború kitörésétől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Keleti pályaudvaron várta azokat a menekülteket, akik vonattal érkeztek a fővárosba. Ide nem a Záhonyból közvetlenül érkező vonatok futnak be, hanem más országokból érkező szerelvények, melyeken változó létszámban utaztak ukrajnai menekülők. A vonatok egy lezárt vágányra érkeztek, így a menekülők számára történő segítségnyújtást nem lassította a pályaudvaron átmenő forgalom. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai az élelmiszer-gyorssegély biztosításán kívül információnyújtással és széleskörű ügyintézéssel segítettek: a vonatjegyek megvételében, a valuta váltásában, a szálláshelyek megszerzésében. Azokat, akik Budapesten igényeltek szállást, a Katasztrófavédelem fuvarozta. A tovább utazókat a Szeretetszolgálat praktikus tanácsokkal segítette. Azokat pedig, akik repülővel folytatták útjukat, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai vitték ki a reptérre.

2022. március 20-án, a műszak végével lezárult a menekültek Keleti pályaudvaron történő fogadása, ugyanis az Ukrajnából érkezőket azt követően a Dózsa György úton található BOK Sportcsarnokban látták el. A Kőbánya-Alsó vasútállomáson leszálló menekülteket a katasztrófavédelem szállította a helyszínre, ahol a karitatív szervezetek és civil segítők egy egységesen koordinált beosztás szerint dolgoztak.

5. Menekültek fogadása a Keleti BOK Sportcsarnokban

2022. március 21-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt az első a karitatív szervezetek sorában, amely az Ukrajnából vonattal érkezők ellátását elkezdte az új helyszínen, a BOK Sportcsarnokban berendezett segítő központban, ahol több karitatív szervezet és civil segítő egységesen koordinált beosztás szerint dolgozott. A helyszínen ételt, italt, higiénés termékeket, szükség esetén gyógyszert biztosítottak az érkezőknek, működött játszósarok a gyerekeknek, valamint – a Keleti pályaudvarhoz hasonlóan – kitelepült a MÁV jegypénztár és több telekommunikációs cég is, a menekültek ügyintézésének megkönnyítése érdekében. A helyszínen orvosi ellátás is működött, kiemelt figyelmet fordítva a kisgyermekekre és betegekre.

6. Adománygyűjtés

A háború kitörése után megkezdődött az adománygyűjtés az adomanyozz.hu oldalon. Az adománygyűjtés intenzitására jellemző, hogy voltak időszakok, amikor óránként egymillió forint érkezett a Máltai Szeretetszolgálat által vezetett számlára. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeit felkészítették a menekültek befogadására, elszállásolására. Ezen kívül a Szeretetszolgálat az e célra létrehozott e-mail címekre (ukranvalsag@maltai.hu és a karpataljaert@maltai.hu) érkező felajánlásokat koordinálva igyekszik becsatornázni a magánszemélyektől érkező anyagi, tárgyi és humánerőforrásbeli segítséget. A tárgyi adományok – tartós élelmiszerek, ruhák, higiéniai felszerelések – gyűjtése pedig országosan 68 állomáson zajlik.

7. Ideiglenes szállások biztosítása Budapesten

2022. március 5-én Budapesten, az AEGON Piroska utcai oktatási központjában ideiglenes szállót nyitott a Szeretetszolgálat, ahol 2-4 ágyas szobákban helyezték el a Keleti pályaudvarra érkező családokat, két-három napra. Az épület üzemeltetéséről, az elhelyezett emberek ellátásáról is a felajánló gondoskodott, a Szeretetszolgálat folyamatos felügyelete mellett. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kollégái játszósarokkal is készültek a gyerekeknek.56 nap alatt közel ezer ukrán menekült talált menedéket a Máltai Szeretetszolgálat ideiglenes befogadóközpontjában, amelyet az Aegon két hónapra adott át a Szeretetszolgálatnak. Az ideiglenes szállás 2022. március 5. és április 28. között működött. Az április 28-ig maradt lakókat a Rimaszombati úton lévő kollégiumba helyezték át.

Március közepén új ideiglenes szállót nyitott Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat, az önkormányzati tulajdonban lévő, használaton kívüli Rimaszombati úton található kollégiumban. A szállót március 12-én önkéntesek segítségével takarították ki, rendezték be, március 13-án pedig megérkeztek az első menekültek. Az épületben 35 fő elhelyezésére volt lehetőség, de szükség esetén 20 pótággyal bővíthető volt a kapacitás. Az átmeneti szálláson naponta 6 önkéntes teljesített szolgálatot.

Március 23-án, Budapesten újabb szálló nyílt az Ukrajnából érkező menekülők átmeneti befogadására. Az Eurostar spanyol szállodalánc a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével 50 szobát biztosított az Astoria környékén található budapesti hoteljében a menekültek részére.

8. Logisztikai központ létesítése Beregszászon az ukrajnai segélyszállítmányok biztosításához

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központot nyitott Beregszászon, amelyet folyamatosan töltött fel a budapesti központi raktárból. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai március közepén naponta 5 tonna adományt szállítottak Ukrajna felé, tartós élelmiszertől pelenkáig, higiénés eszközöktől takarón át a kötszerekig, betegágyakig bezárólag. A készlet növelése fontos volt, mert az üzletek árukészleteit nem töltötték fel, az ellátó rendszer Ukrajna belső részeibe szállított, ahol nagyobb volt a hiány.

A rakományt a határ magyarországi oldalán, Tarpán pakolták át kisebb teherautókra, hogy a konvojnak ne kelljen Záhony felé kerülnie. A tartós élelmiszer- és egyéb adományok mellett a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat igényeihez igazodóan a Határ úti központban élelmiszercsomagokat is készítettek, így a kárpátaljai szervezet az adományok szétosztásra tudta fókuszálni humán kapacitásait.

9. Új raktár használatba vétele Beregszászon

A beregszászi adományraktár egy ipari létesítmény területén helyezkedett el a városba vezető út mentén, amelyet a hadsereg adminisztratív központja vett át. Ezért a Máltai Szeretetszolgálat egy új, 5500 négyzetméteres létesítményt bérelt ki május elejétől, amely több csarnokkal és irodaházzal rendelkezik.

A beregszászi Máltai Szeretetszolgálat május elejéig 260 tonna árut kapott és valamivel több mint 120 tonnát szállítottak el elsősorban a menekülteket kiszolgáló partnerszervezeteknek. Ez 2022. május 3-ig 78 szállítmányt jelentett. A célállomások között volt Harkiv, Kijev és több Kárpátokon túli ukrán település. Az adományok összeállításánál figyelembe vették az adott helyszínen működő konyhák méretét és azt, hogy hány gyermek van az adott szolgáltató központban.

10. Tevékenységek országos szinten

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos szinten folytatta az Ukrajnából érkező menekülők megsegítését, így többek között Beregsurányban, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Győrött fogadta az érkező családokat, akiknek az igényekhez igazodóan segít – többek között ideiglenes szállás biztosításában, fuvar szervezésében és egyéb felmerülő kérdésekben.  A segítő hotspotok mellett a rászorulók ellátását kiterjedt logisztikai hálózat segítette, országszerte található raktárakkal és adománygyűjtő pontokkal. Továbbá szintén országos szinten valósult meg ideiglenes elszállásolásuk is.

11. Segélyszállítmányok Ivano-Frankivszkba

2022. márciusban 35 tonnányi segélyszállítmányt vitt Nyugat-Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával Budapestről. A konvoj a Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjából Beregszászba, majd Ivano-Frankivszkba, a helyi ukrán Máltai Segélyszolgálat raktárába szállított konzerveket, burgonyát, lisztet, olajat, tésztát, babatápszert, higiéniai termékeket és fertőtlenítőt, valamint tartós élelmiszer egységcsomagokat a rászoruló emberek számára. A konvojban a Waberer’s nyergesvontatója, a Hungary Helps kisbusza, a Máltai Szeretetszolgálat teherautója és öt furgonja vitte az adományt az Ukrajnában maradó embereknek.

A magyar segélyszállítmányból a helyi máltai szervezet az Ivano-Frankivszkban lévő menekülteket és rászorulókat is támogatta, valamint az adomány egy részét tovább szállította az ostromlott városokba.

2022. április folyamán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat második segélyszállítmányát vitte a nyugat-ukrajnai Ivano Frankivszkban lévő máltai szervezetnek. A szállítmány konyhai sátrakból és tartós élelmiszerekből állt, melynek segítségével a helyi Szeretetszolgálat új helyszínen nyithatott konyhát, amely a városban tartózkodó belső menekültek ellátását biztosította, valamint Mikolajiv településen is megkezdhette a segítségnyújtást.

A következő hetekben folytatódott a két szervezet közötti együttműködés. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat speciális vészhelyzetek kezelésében használatos egészségügyi hátizsákokat állított össze a helyi máltai szervezetnek. Ezek az úgynevezett emergency bagek katasztrófahelyzetekben és egyéb humanitárius vészhelyzetekben használhatóak a frontszolgálatot adó, illetve egészségügyi ellátást nyújtó személyzet számára.

Július 14-én indult útnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat következő segélyszállítmánya a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkba. A helyi máltai testvérszervezethez 26 teljesen felszerelt elsősegélytáskát, gyógyászati eszközöket és higiéniás csomagokat, valamint élelmiszercsomagokat vitt el a magyar szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési munkacsoportja. Az ivano-frankivszki máltai szervezet az adományokat a Vinnicjában, Mikolajiv régióban és Lviv-ben tevékenykedő, a háborútól közvetlenül szenvedő embereket ellátó kollégáknak juttatta el.

12. Segélykártyák Beregszászon

Május 27-én indult a beregszászi járásban a segélykártyák rendszere. A bárki által igényelhető kártya tulajdonosainak élelmiszer-egységcsomagokat osztott a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat. A térségi modellprogram egy központi nyilvántartást hozott létre a rászorulók által felvett támogatásokról. A rendszerben a különböző karitatív szervezetek és az önkormányzatok által adott segítségnyújtást rögzítették. Az adatbázis lehetőséget adott a párhuzamosan, több helyen is igénybe vett ellátások kiszűrésére, a rászorulók által elérhető támogatás szabályozására.

A központi nyilvántartás alapötletét hetekkel korábban a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat vetette fel, azzal, hogy intelligens kártyákat fejleszt, amelyek segítségével pontosan nyomon követhető, hogy a segítséget kérők mikor, melyik szervezetnél milyen támogatásban részesültek – ez felelősebbé, igazságosabbá, átláthatóbbá teszi az elosztást.

13. Menekültek megsegítése továbbra is

Bár a kezdeti hónapokhoz képest kisebb intenzitással, de az elhúzódó háború miatt az Ukrajnából érkező menekültek folyamatosan érkeznek. Megsegítésük folyamatosan zajlik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos hálózatában.

14. Kommunikáció

Az ukrán háborúban érintettek megsegítését célzó tevékenységről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy erre dedikált honlapon számolt be magyar és angol nyelven: https://ukraine.maltai.hu/hu/

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.