Vízügyi és higiéniás fejlesztés Ugandában

HÁTTÉR

Programunkban Kampala, Kironde Zóna elnevezésű halmozottan hátrányos helyzetű nyomortelepén kívántunk komplex higiéniai fejlesztéseket megvalósítani. A telep állapota és az itt élők életkörülményei még helyi mércével mérve is rendkívülinek mondható: a helyi lakosság alapvető higiénés szükségleteit sem tudja elvégezni, ugyanis a telepen nincs csatornarendszer, a biológiai hulladék folyamatos fertőzésveszélyt teremt – amely különösképpen a gyerekekre nézve kockázatos.

Ezen kívül az élet egyik alapvető feltétele, a tiszta ivóvíz sem állt a közösség részére elérhető közelségben, ugyanis a telepen nincs vízhálózat. A helyzetet csak tovább nehezítette, hogy a vízművektől lopott ivóvizet kartelekbe tömörült illegális csoportok árulják újra.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2013-2014

TÁMOGATÓK

Magyarország Külügyminisztériuma

PARTNEREK

SSWARS, UWASNET

KÖLTSÉGVETÉS

15 000 000 Ft

CÉLJAINK

Programunkban olyan eszközöket kívánunk létrehozni, amely maximálisan a helyi közösség érdekeit szolgálva kínál komplex higiéniai szolgáltatásokat az itt élőknek, különös tekintettel a legveszélyeztetettebbeknek: a gyermekeknek, anyáknak és időseknek. Hatását tekintve a nyomortelep több ezer lakója számára nyújt elérhető tiszta vízvételi, szanitációs és más háztartási lehetőséget. Továbbá a biológiai hulladék elvezetésével pedig a központ – az itt élők életkörülményeinek és egészségi állapotának direkt javítása mellett – nagymértékben hozzájárul a terület ökológiai fertőzöttségének csökkentéséhez.

HOGYAN SEGÍTÜNK

Az elérhető és stabil vízvételi lehetőséget 4 darab egyenként 2500 literes cement esővízgyűjtő tartály biztosítja a közösség számára. Ezen felül 2 úgynevezett biolatrinát építünk, vízöblítéses vécével, szennyvízelvezető csatornával és anaerob lebontású biogáznyerő és feldolgozó egységgel.

A program ezen kívül oktatóelemeket is tartalmaz a helyi célcsoportok számára, amely során elsajátítják az új technológiát, és megismerik az alapvető higiénés alkalmazását. A központhoz ökológiai hurokrendszerű csatornarendszer is tartozik, így a fejlesztés nagymértékben csökkenti a terület környezeti terheltségét.

A Szeretetszolgálat által az ugandai fővárosban, Kampalában elkezdett fejlesztés a környezeti fenntarthatóság jegyében igyekszik a kenyai szanitációs központokénál is újabb többletet elérni: az aktívház-technológiával épülő kioszkok a kenyai fejlesztésnél ismertetettekhez képest biogáz-hasznosító rendszerrel bővültek. A „száraz toalettekkel” rendelkező létesítményekbe telepített technológia lényege, hogy a szilárd és folyékony hulladékot külön gyűjtő, föld alatti komposztálótartályokban kémiai folyamat játszódik le: az ezek eredményeképpen keletkező gázokat, melyeket a háztartásokba vezetnek, a lakók világításra és főzésre használhatják fel, kiváltva ezzel a rendkívül káros égésterméket előállító kerozint és faszenet. Ez pedig – a kenyai fejlesztésekhez hasonlóan – sokrétű pozitív hatással jár, többek között az egészségügyi állapotok terén.

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.