2025. júniusában három tagú csapat utazott a kelet-afrikai országba, hogy az októberben felvett adatok alapján személyre szabott terápiát nyújtson a Mombasa egyik fiatal nyomornegyedében, Bogo Bogo-ban élő 70 gyermeknek. Ezzel teljesült a program három pilléréből az első: a magyar gyógypedagógiai tudás közvetlen becsatornázása. A magyar szakemberek ugyanis egy háromnapos terepmunka során minden gyermekkel egyesével foglalkoztak, szüleiknek, gondviselőiknek egyénileg tanítottak olyan gyakorlatsort, amit napi szinten alkalmazva javíthatják a gyerekek állapotát. Az alacsonyabb támogatási szükségletű gyermekek esetében további adatgyűjtés is történt, a minél hatékonyabb oktatási integrációjuk érdekében.

A közös munka fontos eleme volt, hogy a szülők, gondviselők mellett a gyakorlatsort azok a közösségi egészségügyi önkéntesek is megtanulták, akik a családokat rendszeresen fogják látogatni, a gyerekek állapotának monitorozása, fejlődésük elősegítése, támogatása érdekében. A közösségi önkéntesek év eleje óta a program keretében intenzív képzésben vesznek részt, aminek során egyrészt online tanulhatnak a magyar gyógypedagógusoktól, személyesen pedig helyi, kenyai szakemberektől is. A képzés célja a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek megszerzése, elmélyítése mellett a kenyai ellátórendszer részletes megismerése, valamint személyes kapcsolatok kiépítése, hogy a helyi közösség információs gyújtópontjaiként szolgálhassanak, segítve ezzel a programon kívüli tágabb közösséget is.

A júniusi terepmunka további fontos eleme volt, hogy a magyar csapat helyi partnerével, a Maji Na Ufanisi-vel (Víz és Fejlődés) ellátogatott a program megvalósulását lehetővé tevő helyi hatóságokhoz, partnerszervezetekhez. A találkozók során kiértékelték az áprilisi kitelepülést, aminek során kenyai orvosszakértői csapat mérte fel a helyi fogyatékossággal élő embereket, majd segítettek lebonyolítani a nemzeti nyilvántartásba történő regisztrációjukat. Kenyában ugyanis csak így válik jogosulttá a fogyatékosügyi szolgáltatásokra az ember. Ez a lépés azért volt kiemelkedő fontosságú, mert a Máltai Szeretetszolgálat komplex gyógypedagógiai programja során az első perctől kezdve arra törekszik, hogy a kedvezményezetteket a meglévő helyi ellátásba csatornázza be, így hosszú távon fenntartható segítséget nyújtva számukra.

A  találkozók során a felek kölcsönösen megerősítették az együttműködés fontosságát, a magyar csapat pedig örömmel tapasztalhatta, hogy a kenyai ellátórendszer kulcsszereplői nemcsak, hogy kiemelkedő minőségben, de elképesztő lelkesedéssel támogatták, támogatják a gyógypedagógiai programot, aminek köszönhetően például a kitelepülés a tervezett három napos helyett ötnapossá szélesedhetett, így Bogo Bogo-ban és környékén kétszer annyian regisztrálhattak be az ellátó rendszerbe.

A júniusi kenyai szakmai útról július 22-én , a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjában tartott előadást az érdeklődőknek a magyar csapat, akik a szakmai munka mellett személyes élményeikről, érzéseikről is beszámoltak, így közelebb hozva a több mint nyolcezer kilométerre élő emberek hétköznapjait a magyar hallgatóság számára.

Az elkövetkezendő hónapokban folytatódik a közösségi egészségügyi önkéntesek képzése, akik hamarosan megkezdik rendszeres családlátogatásaikat. Valamint a program másik pilléreként megkezdődik egy helyi iskola, az Új Remény (New Hope) általános iskola akadálymentesítése, hogy a programban szereplő, integrálható gyermekeknek legyen hol tanulnia.

Ha Ön is hozzájárulna programunk sikeréhez, a következő linken adományával támogathatja munkánkat, amivel a programban szereplő gyermekek juthatnak gyógyászati segédeszközökhöz: ADOMÁNYOZOK.