Mombasa, Kenya második legnépesebb települése igen hasonló problémákkal küzd, mint az afrikai nagyvárosok általában: a városi szolgáltatások és infrastruktúra fejlettsége, kapacitása elmarad a tényleges lakosságszámtól. Így jelentős hiányok keletkeznek a hétköznapi életet meghatározó  területeken: a megfelelő lakhatást, ivóvíz ellátottságot, szilárdhulladék kezelést illetően, és ennek folyományaként a higiénés körülményeket illetően jelentkeznek súlyos problémák. Mindezek legszembetűnőbb módon a nagyvárosi nyomornegyedekben összpontosulnak, ahol Mombasa esetében a helyi lakosság 65%-a kénytelen élni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 2010-es évek eleje óta foglalkozik az ilyen rendkívül hátrányos helyzetű városrészekkel, Kelet-Afrika országaiban. 2023 decemberében a szervezet egy viszonylag fiatal telepen, Bogo Bogo-ban kezdett el dolgozni, elsőként jelenve meg segítő szervezetként a telepen. A nyomornegyedben eddig ugyanis semmilyen fejlesztés – beleértve az állam által finanszírozottakat – sem valósult meg. A telep fiatal mivoltából fakadóan még nincsenek a nehéz életkörülményekre szabott kitapasztalt, jól bevált megoldások, azaz lakói intézményesült megküzdési stratégiák nélkül meglehetősen kiszolgáltatottak, szervezetlenek, és ez akadályozza a hétköznapok nehézségeivel való sikeres megküzdésüket. Legnagyobb nehézséget a rendkívül rossz közhigiénés helyzet – ezen belül is a tiszta víz hiánya – jelenti, ami általános és kiterjedt egészségügyi krízist eredményez: mai napig gyakori betegségek a kolera és tífusz, a gyermekek jelentős hányada pedig még 5 éves kora előtt életét veszti olyan betegségekben, ami egészséges ivóvízhez való hozzáféréssel megelőzhető lenne.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezért egy tiszta ivóvízet, illemhelyeket és zuhanyzási lehetőséget biztosító szanitációs központ építésébe kezdett 2023 decemberében, amely kiemelt jelentőséggel bír a helyi közösség számára. A projekt célja a vízhez való hozzáférés és higiénés helyzet – ennek révén a közegészségügyi állapotok – javítása, ami közvetlenül 2600 embernek, vízhiányos időszakban akár 5500 embernek nyújt szolgáltatást. A fejlesztés hosszú távú pozitív hatása ugyanakkor még ennél is több embert érint, ugyanis a köztisztasági, ezáltal közegészségügyi helyzet javulásának gazdaságélénkítő hatása a 23 000 lakosú városrész egészében is érzékelhetővé válik. Ugyanis egyrészt a létesítmény által nyújtott szolgáltatások bevételt generálnak az azt üzemeltető közösségi szervezet, a Bokibaza CBO (Community Based Organization) tagjai számára, másrészt a közegészségügyi helyzet javításával az emberek kisebb eséllyel esnek ki a munka világából betegségek miatt.

Az épület jól megközelíthető helyen, a főútról lekanyarodva, az informális telep bejáratánál található. Három darab, egyenként 500 literes tartályban tárolják az ivásra, fürdésre és illemhelyek öblítésére szánt vizet, amit a városi vízművektől (MOWASCO) vásárolnak. Az épületben külön szárny áll rendelkezésre a férfiak és a nők számára. Ezeken belül pedig akadálymentesített egységek (vécék és zuhanyzók) állnak rendelkezésre a mozgásukban korlátozottak számára.