A 2026. június 24-i kettős földrengés a venezuelai Yaracuy államban, az ország északnyugati részén következett be, a két epicentrum a San Felipe és Yumare települések közelében volt. A júniusi természeti csapás a 21. században Venezuela legnagyobb, műszeresen regisztrált szeizmikus katasztrófájának bizonyult, amely hétmillió embert érintett a latin-amerikai országban. A halálos áldozatok, sérültek és otthonukat veszítettek döbbenetes számait tovább súlyosbítja az ország gazdasági, belpolitikai állapota.

A civil szervezetek és az ENSZ munkáját koordináló Intézményközi Állandó Bizottság (IASC) megállapításai szerint a katasztrófa a már korábban is nehéz humanitárius helyzetet tovább súlyosbítja:„Már a földrengések előtt is Venezuela-szerte emberek millióit fenyegette élelmiszer-bizonytalanság, az egészségügyi szolgáltatások összeomlása, bizonytalan védelem és az alapszolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés. Számos közösség már így is sérülékeny, az utolsó csapás katasztrofális” – jelentette ki a nemzetközi szervezet.

A földrengésre reagálva a nemzetközi közösség: csaknem hetven ország, valamint a Szentszék, az Európai Unió és az ENSZ is támogatást küldött a rendkívüli elemi csapások helyszíneire.

Európából több segélyszállítmány is érkezett a latin-amerikai országba. A hazánkból induló adományok között ott volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által Venezuelába szánt segítség is: az augusztusi európai szállítmánnyal higiéniai termékeket: mosószert, sampont, tusfürdőt, pelenkát, mosogatószert, fogkrémet, fogkefét, stb. tartalmazó csomagokat juttattunk el a katasztrófa sújtotta övezetbe.

A magánadományokból összegyűjtött több mint egymillió forintot a helyi magyar közösség támogatására fordítják.