A Közel-Kelet, mint a kereszténység bölcsője, elsősorban elnökünk, Kozma Imre atya hatására, a Szeretetszolgálat alakulásától kezdve kiemelt jelentőséggel bír a szervezet számára. A kilencvenes évek végén, majd a kétezres évek elején számos humanitárius segélyprogramot szerveztek a magyar Máltaiak, elsősorban Libanonban, Jordániában és a Palesztin Autonóm Területeken.

A 2011-ben kitört arab tavasz azonban alapjaiban érintette a mi munkánkat is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai 2014-ben azzal a céllal utaztak Libanonba, Szíriába és Jordániába, hogy megújítsák partneri kapcsolataikat, tanulmányozzák a segélynyújtás lehetőségeit, a helyi szükségleteket, és körvonalazzák egy komplex egészségügyi programcsomag főbb kereteit. Magyarország kormánya, illetve külügyminisztériuma 2015-ben megbízta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, hogy valósítsa meg elképzeléseit a térségben, különös tekintettel a szíriai Kelet-Aleppóra. Ennek eredményeképpen arra vállalkozott a szervezet, hogy humanitárius és nemzetközi fejlesztési programokat bonyolítson le 2016 és 2019 között Libanonban, Szíriában és Jordániában. Menekülttáborokban, iskolákban, szociális intézményekben, háború sújtotta kórházakban, egyházi közösségekben végeztek hiánypótló karitatív munkát a magyar Máltaiak és dolgoznak mind a mai napig. Szíriában egyetlen magyar szervezetként vesznek részt a háború utáni helyreállításban.

Ennek eredményeképpen arra vállalkozott a szervezet, hogy humanitárius és nemzetközi fejlesztési programokat bonyolítson le 2016 és 2019 között Libanonban, Szíriában és Jordániában. Menekülttáborokban, iskolákban, szociális intézményekben, háború sújtotta kórházakban, egyházi közösségekben végeztek hiánypótló karitatív munkát a magyar Máltaiak és dolgoznak mind a mai napig. Szíriában egyetlen magyar szervezetként vesznek részt a háború utáni helyreállításban.

ORSZÁGOK

Itt segítünk