Mindig izgalmas új, még soha korábban nem látott helyekre látogatni. Nincs ez másként a projekthelyszínekkel sem, így nagyon vártam, hogy Mombasába utazzak, ahol hamarosan két nyomornegyedben is megkezdjük a munkát. Kenya második legnagyobb városában egy régi-új partnerrel folytatjuk az együttműködést, ugyanis a Maji Na Ufanisi (Víz és Fejlődés) volt az a helyi civilszervezet, amely tíz évvel ezelőtt a kiberai és egy helyi, Bangladesh nevet viselő nyomornegyedben található szanitációs központ építésében közreműködött. Most ez utóbbiba, Bangladeshbe térünk vissza.

A város legnagyobb – 30 ezer lakosú – telepén a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából ugyanis bő egy évtizede épült az a központ, amely a helyi közösséget illemhelyekkel, zuhanyzási lehetőséggel és tiszta ivóvízzel látja el. Ez azonban az intenzív használat, valamint a szinte menetrendszerűen előforduló vízvezeték-átvágások miatt jelentős felújításra szorul.

Az épület – a kiberai Jolleyland-hez hasonlóan – egy helyi közösségi szervezet, a Bangladesh Community Development CBO gondozásában áll. Velük egy helyi gyülekezetben találkoztam, ahol ünnepélyes keretek között fogadtak és még ajándékokat is kaptam tőlük. A találkozó során a csoport részletesen beszámolt a hely működéséről, az évek alatt végbement változásokról, jelenlegi kihívásokról és fejlesztési igényekről. Mindez hasznos információt jelentett számunkra, hiszen a felújítás során a helyi igényeknek a lehető legjobban akarunk megfelelni, hogy a tényleges szükségletekre tudjunk megoldást nyújtani.

A látogatás alkalmával a szanitációs központba is elvittek, ahol aprólékosan megmutatták a létesítményt és kicsit a helyi nők bőrébe bújhattam, ugyanis kipróbálhattam, milyen a vízhordás. Az afrikai nőket mindig is ámulattal csodáltam, ahogy fejükön a 20 literes marmonkannákat egyensúlyozva, látszólag könnyedén libbennek úticéljuk felé. Szemlélőként sem gondoltam könnyű manővernek a dolgot, de a kannákat megemelve elképzelni se tudtam, hogy egyáltalán lehetséges fejmagasságba emelni ekkora súlyt, nemhogy még nyakból meg is tartani utána. Úgyhogy inkább nem is kísérleteztem vele, maradt a két kézben cipelés.

Megrázó volt belegondolni, hogy ami nekem csak egy pár perces érdeklődő kísérlet – a körülöttem álló nézősereg számára meg szórakoztató szerencsétlenkedés – az nők és lányok millióinak időigényes és fizikailag megterhelő napi gyakorlat. Nekik ugyanis nem elérhető otthonaikban a tiszta ivóvíz. És olyan helyeken, mint Kibera, vagy a mombasai Bangladesh nyomornegyed, az is nagy szerencse, ha legalább a közelben akad tiszta vízvételi lehetőség. A helyiek ezért nagy becsben tartják a központot, és személyesen is meggyőződhettem itt róla, hogy a felújítás sok ember életét fogja megkönnyíteni.

Czirják Ráhel – Programkoordinátor

A mombasai Bangladesh nyomornegyedben lévő szanitációs központ felújítása közösségi finanszírozással valósul meg. Ha Te is támogatnád Bangladesh nyomornegyed lakóinak tiszta vízhez való hozzájutását, EZEN a linken teheted meg.