Téli fűtéstámogatás Kárpátalján

HÁTTÉR

1991-ben, a Szovjetunió széthullásával vált függetlenné Ukrajna, ahol a közelmúltban kirobbant fegyveres konfliktus az ország területvesztését és máig megoldatlan fegyveres szembenállást eredményezett. Az ukrajnai konfliktus 2014 óta tart, miután a Krím-félsziget orosz annektálása után harcok robbantak ki Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szeparatisták és az ukrán hadsereg tagjai között. A kelet-ukrajnai hadszíntéren azóta is változatos intenzitással folynak a harcok, ami következtében már több, mint 13 ezer ember vesztette életét.

A háború a közvetlen emberáldozatok és háborús pusztítás mellett az ország távolabbi területein élő lakosság életét is jelentősen megnehezítette a romló gazdasági körülmények révén. A hétköznapokban ez áruhiány és az árak drágulása formájában mutatkozott meg, ellehetetlenítve az amúgy is kiszolgáltatottabb helyzetben élő, szegényebb társadalmi csoportokat.

PROGRAMADATOK

IDŐTARTAM

2015 – 2018

TÁMOGATÓK

Óbuda Önkormányzata

PARTNEREK

Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat

KÖLTSÉGVETÉS

6 000 000 Ft

CÉLJAINK

A nehéz történeti múlt hatására Kárpátalján a fűtési szezonban egyre aggasztóbb lett a helyzet. A médiában megjelent adatok szerint a nyári rezsiszámlákat a lakosság 40 %-a nem egyenlítette ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a nyári gázszámla majdnem akkora, mint a tavalyi téli, akkor ez érthető is. A gázáremelés a fűtési szezonban olyan terheket ró a háztartásokra, amit azok képtelenek elviselni. A téli gázszámla akár többszöröse is lehet a nyugdíjnak vagy minimálbérnek.

Célunk, hogy a lakosság legrászorultabb rétegeinek, az egyedülálló kisnyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak nyújtunk hathatós segítséget ahhoz, hogy átvészeljék a telet.

HOGYAN SEGÍTÜNK

Egy-egy teherautó fát ajándékozunk azoknak a rászoruló családoknak, ahol fával fűtenek. A fa összevágatásáról is gondoskodunk az idős emberek számára. Ahol gázzal fűtenek, ott hozzájárulunk a költségekhez.

A téli krízisprogramot testvérszervezetünk, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat tevékeny közreműködésével valósítjuk meg. A program több önkormányzat és magánszemély támogatásával valósul meg.

GALÉRIA

A program képekben

© 2024 Minden jog fenntartva! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Az Év Honlapja Minőségi Díj 2021Az oldalt pro bono készítetteAz honlapon közölt tartalmak, képi és írásos elemek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és azok készítőinek szellemi termékei és tulajdonát képezik. Átvetelük, újra közlésük, további felhasználásuk egyéb célokra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat előzetes engedélye, hozzájárulása nélkül etikátlan és nem megengedett. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló törvényben foglaltak szerint tiltó nyilatkozatnak minősül. A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.