Kinshasában, 2020. november 26. és december 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában került sor az Afrikáért Alapítvány koordinálásában arra a missziós útra, amelyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is részt vett. Az út célja egy új kongói lakhatási helyzetet javító egészségügyi, vízügyi és higiénés fejlesztő program elindítása, valamint a koronavírus járvány kongói hatását bemutató dokumentumfilm felvétele volt.

A misszió a Habitat for Humanity finanszírozásában megvalósuló, Build Solid Ground (BSG –Teremtsünk Biztos Lakhatást!) projekt keretén belül zajlott, amelyben az Afrikáért Alapítvány 2017, a projekt indulásának kezdete óta vesz részt. A BSG projekt átfogó célja, hogy az ENSZ által meghatározott 11. fenntartható fejlesztési cél – fenntartható városok és közösségek – minél hamarabb megvalósulhasson, illetve hogy minél több európai polgár szerezzen tudomást a globális lakhatási problémákról. A partnerségben közreműködők ennek keretében többek között különböző figyelemfelhívó kampányokat és előadásokat tartottak Magyarországon, valamint 2019-ben egy házat építettek Kinshasa egyik külső negyedében, Kinkoleban Mama Alphonsine-nak, egy özvegyasszonynak és családjának, akit férje halála után erőszakkal kilakoltattak.

A segélyprogram előkészületei mellett forgatott kongói dokumentumfilm során a stáb különböző szereplőkkel találkozott és készített interjút. Ellátogattak Pakadjumába – a kongói főváros egyik legnagyobb nyomornegyedébe –, meglátogatták Mama Alphonsine-ékat Kinshasa egyik szegényebb környékén, voltak az Alapítvány iskolájában (College Othniel) és árvaházában (La Providence), valamint a lakhatási kérdésért felelős állami szereplőkkel is felvették a kapcsolatot. Ez utóbbi tekintetében sajnos nem jártak sikerrel: a Földügyi Minisztériummal és az Urbanizációs és Lakhatási Minisztériummal egyeztetett interjúkra kint létük alatt nem került sor. Ennek ellenére sikerült átfogó képet kapniuk a kongói lakhatási helyzetről, amit a készülő dokumentumfilm szemléletesen fog ábrázolni.

Pakadjumában tett látogatásuk alkalmával egy érdekes mikroprojekt megvalósítására is sor került: e nyomornegyedben egy általános iskolát látogattak meg, ahol az igazgatóval készített interjú mellett kézmosó felszerelést, maszkot és tanszereket vittek a gyerekeknek. Továbbá dr. Tshava Tona, az Afrikáért Alapítvány által fenntartott Bethesda Plusz klinika orvosa tartott nekik előadást a COVID-dal szemben szükséges óvintézkedésekről, illetve a kézmosás fontosságáról. Az adomány mindenképpen nagy segítség volt az iskola tanulóinak, ahol nincs víz, illetve a mélyszegénységben élő családok gyermekei nemigen engedhetik meg az 50-100 forintnak megfelelő kongói frankba kerülő maszkokat.

Czirják Ráhel programkoordinátor, a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatainak Afrika-kutatója, aki a helyszínen vezette a munkálatokat, így emlékszik vissza a kongói misszióra: “A Kongódi Demokratikus Köztársaság fővárosa, Kinshasa egy elképesztően nyüzsgő, 14 milliós nagyváros, ahol az ember a puszta ottléttől el tud fáradni, annyi inger éri. A mindig hatalmas forgalomban kisbusz tetején utazó kecskétől kezdve, a motoron fuvarozott disznón át a kézikocsival szállított franciaágyig mindent látni. Az emberek hihetetlen kreativitással szállnak szembe a hétköznapi nyomorral. A kézzelfogható szegénység ellenére többnyire derűsek, főleg a gyerekek. Amikor Pakadjumában látogattuk meg az iskolát, hatalmas mosolyok kíséretében köszöntöttek minket. Az elképesztő körülmények kicsit se nyomták rá bélyegüket a vidám hangulatra.”